Magyarországon – szemben a többi térségbeli országgal – márciusban, áprilisban és májusban is emelkedett a villamosenergia-termelés az előző év azonos időszakához képest, júniusban pedig csak minimálisan maradt el attól. A jelenség elsősorban a jelentősen növekvő magyarországi naperőművi beépített teljesítménynek és termelésnek, valamint a vízerőművek itteni kicsi súlyának volt köszönhető. Az összesített villamosenergia-termelés, azon belül a naperőművi termelés úgy tudott emelkedni Magyarországon az időszak során, hogy közben ugyanakkor a villamosenergia-fogyasztás nálunk is a térségbeli országokban megfigyelt mértékűhöz hasonló csökkenést mutatott.
A villamosenergia-fogyasztás országos visszaeséséhez a kínálati oldalon a termelés és a nettó import visszafogásával lehet alkalmazkodni. A magyar áramimport jelentősen mérséklődött is a járványhelyzetben, a teljes hazai felhasználáson belüli részaránya márciusban az egy évvel ezelőtti több mint 35 százalékról 26 százalék alá csökkent, de áprilisban (28, illetve 20%), májusban (37, illetve 25%) és júniusban (34, illetve 28%) jóval elmaradt a tavalyitól.