Lamborghinivel járt a csaló

2020. július 21. 09:09

A férfi bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár 20 év börtönre is számíthat.

2020. július 21. 09:09
null

Húsz évet is kaphat az a győri kötődésű, élelmiszeripari termékekkel kereskedő üzletember, aki több milliárd forint áfát csalt el társaival – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében. A bűncselekményből származó vagyont, közte a férfi Lamborghinijét és egy Bentleyt is, a NAV lefoglalta. A férfi bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár 20 év börtönre is számíthat.

A Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda az Európai Unióból nettó áron vásárolt élelmiszeripari termékeket – főként sajtot, csokoládét, kávét – és azt Magyarországon nagykereskedőknek, szállodai beszállítóknak adta tovább. Az árut negyedévente cserélődő, bukó cégeken keresztül szerezték be, ezek pedig vagy nem nyújtottak be bevallást, vagy fiktív adatokkal, így csökkentve a haszonhúzók fizetendő adóját.

A nyomozás adatai szerint több tízezer tonna élelmiszer került rajtuk keresztül különböző vendéglátóhelyekre és a hazai boltok polcaira. A kereskedés volumenét jól mutatja, hogy az egy főre jutó itthoni adatokkal számolva, több mint egymillió magyar éves sajtfogyasztását fedezte a bűnszervezet illegális keretek között. A NAV és a Terrorelhárítási Központ kétnapos közös akciójában összesen 85 helyszínen tartott kutatást. A bizonyítékok beszerzése mellett a győri nyomozók luxusautókat – többek között egy Lamborghini Aventadort és egy Bentley Continentalt –, illetve jelentős összegű készpénzt is foglaltak, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak. A biztosított vagyon értéke megközelíti a másfél milliárd forintot.

A nyomozók 24 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük 5 főt őrizetbe vettek, letartóztatásukat a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte. A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2020. július 21. 12:51
Az ügyvéd, aki a yachton huzigálta a bögyörőjét, mert ő következett a Kóté-ikreknél, na az lebukott a Borkaival. Bár a terhelő bizonyítékok elégtek a csőtörésben...
Pandaka pygmaea
2020. július 21. 10:34
A Gáspár Lacit szoktam látni ugyanilyen csilivili Lambóban, csak az "gyönyörű" püspöklila... :D
rollotomasi
2020. július 21. 10:16
Tavasszal nagy hír volt még, hogy ezzel a Lambóval meg a Bentley-vel hozott a srác a győri kórházba maszkokat, amiket elmondása szerint horror áron vett. Valszeg így akarta meglágyítani a hatóság szívét. Hát, nem sikerült :).
74bro
2020. július 21. 10:14
Vajon mi járt a fejében, amikor lejött azon a lépcsőn? Lepörgött előtte az élete? Vagy: remélem, megvan még a Magyar Gyuri száma...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!