Bodolai: Nem politikai szándék volt Dull Szabolcs főszerkesztő kirúgása

2020. július 24. 15:05

Bodolai szerint lehetetlen feltételt támasztott a szerkesztőség azzal, hogy az általa kirúgott Dull Szabolcs főszerkesztő visszavételét követelték.

2020. július 24. 15:05

Három évig tartottam a hátam, ennyire szabadok sosem voltak, mint ebben a három évben” – mondta az Index szerkesztőségéről a lapot tulajdonló alapítványt vezető Bodolai László az Azonnalinak. A tulajdonos hozzátette, hogy „nem politikai szándék volt Dull Szabolcs főszerkesztő kirúgása, az viszont zsarolás volt a szerkesztőség részéről, hogy Dull visszahelyezését követelték”.

Dull üzleti titkot szivárogtatott ki a konkurenciának és a vezetőséggel való egyeztetés nélkül átállította az Index függetlenségét jelző barométert a veszélyzónába” – sorolta Bodolai, hogy miért rúgta ki Dullt, és miért nem hajlandó a szerkesztőség követelésének megfelelően visszavenni az újságírót. Mint mondta: „ő próbált egyeztetni a főszerkesztővel az elmúlt időszakban, de annyira elfajultak a dolgok, hogy kénytelen volt felmondani neki”.

Bodolai László a portálnak arról is beszélt, hogy méltatlannak tartotta, ahogy a szerkesztőség tagjai a csütörtöki állománygyűlésen beszéltek vele, azok után, hogy tizennyolc éven át védte őket ügyvédként. Elmondta azt is, hogy azért nem ment be az Index szerkesztőségébe, mert telefonon és e-mailen is kapott névtelen fenyegetéseket, ezért az Index mellett a Momentum által szervezett péntek esti szimpátiatüntetés előtt nem tartotta volna jó ötletnek, hogy bemenjen a szerkesztőségbe: „Egyébként a felmondás hatályát nem érinti, hogy én ezt ma átveszem-e vagy sem” – mutatott rá. 

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2020. július 26. 06:06
Zsindex kipipálva! Kérem a következőt!
Dominium Magna Hungaria
2020. július 24. 21:55
Akkor most mégse a fidesz tehet róla? Találjátok már ki
Bitrex®
2020. július 24. 20:51
Most épp Orosz Anna olvassa a lila cetlijeit. Nem is az Index a fő témája, tiszta politikai hangulatkeltés, prolihergelés.
Tehetős Totó
2020. július 24. 20:33
Bodolai jobodali?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!