Botrány a Pázmányon: felmondásával akarta akadályozni a tanév elindulását az egyik oktató

Nehezményezte a katolikus egyetem által előírt képzést, amelynek célja a katolikus tanítás mélyebb megismerése volt.

Nehezményezte a katolikus egyetem által előírt képzést, amelynek célja a katolikus tanítás mélyebb megismerése volt.
Elküldik azokat, akik nem dolgoznak eleget.
Több vezető beosztásban levő munkatárs is benyújtotta felmondását az intézményben.
A portál első emberének egyik legfontosabb jobbkeze lépett le a laptól, sőt, Dezső András is távozhat.
Köszönöm az eddigieket, de inkább dobom el az egzisztenciámat, mint a becsületemet!
Mint fogalmaz: a felszólítást nem áll módjában teljesíteni „a bántalmazott nők jogai miatt sem”.
A rendező szerint a balesetnek az egész színházi szakmára nézve komoly üzenete van.