Varga Mihály: A 2021-es büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése

2020. június 10. 10:52

A pénzügyminiszter expozéjával megkezdődött szerdán az 2021-es költségvetés tárgyalása az Országgyűlésben.

2020. június 10. 10:52

Varga Mihály a 2021-es büdzsét a gazdaságvédelem költségvetésének nevezte. Az Állami Számvevőszék elnöke úgy értékelt, hogy iránytű lehet a 2021-es büdzsé a gazdaság újraindításához, a Költségvetési Tanács vezetője pedig arról beszélt, hogy a büdzsé tükrözi a szükséges erőfeszítéseket.

Az elnöklő Jakab István a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjáról, valamint az ügyészség napjáról emlékezett meg. Felidézte: 1871-ben ezen a napon hirdették ki az első magyar ügyészségi törvényt, ennek emlékére 1991 óta minden év június 10-én ünneplik az ügyészség napját. Elmondta: 2016-ban fogadta el az Országgyűlés a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjáról szóló határozatot. Hozzátette: azért e napot javasolták emléknapul, mert a Szent István csatahajót 1918. június 10-én süllyesztették el.

Varga Mihály: A 2021-es büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése

Magyarország 2021-es költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához – mondta a pénzügyminiszter. Varga Mihály a jövő évi büdzsé általános vitáját megnyitó felszólalásában a magyar társadalom egészének győzelmeként értékelte, hogy Magyarország azonnal meg tudta tenni a járványhelyzetben szükséges lépéseket, és lényegében megnyerte a csatát a vírussal szemben. Hozzátette: ennek tudatában is mély fájdalommal fordulnak az áldozatok családjai felé. A következő feladatnak azt nevezte, hogy minél gyorsabban visszaépítsék a magyar gazdaság növekedését a járvány előtti szintre.

Közölte: a kormány 2021-re dinamikus, 4,8 százalékos GDP-bővüléssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval és a maastrichti referenciaérték alatti, 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a nemzeti jövedelem fél százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol, az államadósság csökkenése mellett. A miniszter hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésben – amely egy egészségbiztosítási és járványügyi alapra, valamint egy gazdaságvédelmi alapra épül – kiemelt helyen van a családok védelme, az ország gazdasági fejlődési lehetőségeinek biztosítása és Magyarország biztonságának garantálása.

ÁSZ: Iránytű lehet a 2021-es büdzsé a gazdaság újraindításához

A 2021-es költségvetés iránytűként szolgálhat a teljes magyar gazdaság újraindításához – értékelt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Domokos László közölte, az ÁSZ a törvényjavaslatot megalapozó makrogazdasági prognózist megfelelő alapnak tekintette a jövő évi büdzsé tervezéséhez, az előterjesztés megfelel az államadósság-szabálynak, valamint a költségvetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Elmondta, Magyarország egészséges gazdasággal és államháztartással rendelkezett a koronavírus-járvány kirobbanásakor, így a gazdasági élet hamar visszatérhet a régi kerékvágásba, kivéve a világgazdaságba leginkább integrálódott ágazatokban, például a világkereskedelemben és a nemzetközi turizmusban. Domokos László szerint reális az a következtetés, hogy a magyar gazdaság 2021-es teljesítménye meghaladja a 2019-est, de nem éri el az eredetileg 2020-ra tervezettet.

KT: A büdzsé tükrözi a szükséges erőfeszítéseket

A jövő évi költségvetés tükrözi azokat az erőfeszítéseket, amelyek a járvány okozta helyzetben szükségesek a gazdaság talpon maradásához, a közszolgáltatások működtetéséhez és az államháztartási egyensúly fennmaradásához – értékelt a 2021-es büdzséről szóló javaslat vitájában a Költségvetési Tanács elnöke. Kovács Árpád azt mondta, a büdzsé fókuszában a gazdaság élénkítése, a járvány hatásának kitett ágazatok támogatása, a munkahelyek megőrzése, újak teremtése, valamint a családok és a nyugdíjasok helyzetének védelme áll. A bevételi előirányzatok megfelelnek az azt megalapozó makrogazdasági prognózisoknak – mondta.

A tanács ugyanakkor megállapította azt is, hogy ha a makrogazdasági várakozások nem teljesülnek maradéktalanul, az több adó bevételét is csökkentheti. Ezért a bevételek alakulását folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a kormánynak, és ha kell, a kiesést ellensúlyoznia kell – tette hozzá az elnök.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enmar
2020. június 10. 15:11
Szerencsére olyan debil az ellenzék, hogyha Orbán azt mondja, a szar büdös és ehetetlen, ezek rögtön két pofára zabálják.
Mich
2020. június 10. 14:37
MSZP, Jobbik, DK, LMP = egy rakás hazudozó idióta...!
nyugalom
2020. június 10. 14:05
A baloldalnak egy szovegiroja van, lattuk szelnel meg a jobbikosnal! Meg el sem olvastak! Ovodas nem, csakazert sem!
nemecsekerno_007
2020. június 10. 14:03
Ez az újabb 2/3 költségvetése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!