Törökországból érkeztek orvosi felszerelések Budapestre

2020. június 02. 15:58

50 ezer arcvédő pajzsot, 16 ezer kézfertőtlenítőt és 20 ezer magas alkoholtartalmú, illatosított kézfertőtlenítőt szereztek be Magyarország számára.

2020. június 02. 15:58

Törökországból érkezett adományt, arcvédő pajzsokat és kézfertőtlenítőket adtak át kedden Budapesten. Az orvosi felszerelések három kamionnal érkeztek. Suat Karakus, az adományt megszervező Török Külgazdasági Kapcsolatok Tanácsa (DEIK) török-magyar tagozatának alelnöke a csepeli átadóünnepségen elmondta: török vállalatoktól 50 ezer arcvédő pajzsot, 16 ezer kézfertőtlenítőt és 20 ezer magas alkoholtartalmú, illatosított kézfertőtlenítőt szereztek be Magyarország számára. A török üzletember úgy látja, hogy az összefogás a járvány után is folytatódik a két ország között, és az együttműködés még több területére terjedhet ki.

Az adományt átvevő Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a koronavírus-járvány idején Magyarország nagyrészt Keletről kapott segítséget, ezen belül a türk világ szinte valamennyi országától. Azt mondta: Magyarországon a közös erőfeszítések eredményeképpen sikerült elhárítani a közvetlen egészségügyi vészhelyzetet, így „minden erőnket a gazdasági vészhelyzet elhárítására tudjuk fordítani”. De a veszély nem múlt el, bármikor visszajöhet a baj - tette hozzá -, hangsúlyozva, hogy a következő hónapokban sok figyelmet kell fordítani az egészségügyi felszerelések felhalmozására. Magyar Levente úgy fogalmazott: Magyarország a járvány első heteiben szembesült azzal, milyen kitettséget jelent, hogy bizonyos védőfelszereléseket nem gyárt. Hozzátette: ezen részben már változtattak, illetve változtatnak, de továbbra is nagy mértékben számítanak „azokra a barátainkra”, akik gyártanak ilyen eszközöket és segítenek ebben a nehéz helyzetben.

Ahmet Akif Oktay budapesti török nagykövet arra hívta fel a figyelmet, hogy Törökországnak és Magyarországnak hatékony intézkedésekkel sikerült alacsonyan tartania a járvány áldozatainak számát, a károkat. A diplomata szerint a két ország sikeresen vizsgázott szolidaritásból, és több más országnak is segítő kezet nyújtott. Az ünnepségen Magyar Levente köszönetet mondott Adnan Polatnak is, a DEIK török-magyar üzleti tagozata elnökének az adomány megszervezéséért.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fideszes2022
2020. június 03. 10:47
De hogy minek kell ez azt már nem tudjuk. Van ugyebár ez a 10 új fertőzött/nap-
Emmanuel Goldstein
2020. június 02. 16:09
És mi lett a kínaik által adott használhatatlan eszközökkel?
llnnhegyi
2020. június 02. 16:08
1686 természetesen..
llnnhegyi
2020. június 02. 16:07
Türk testvéreink dolgozzák hátrányukat ezerrel 1545- 2686( 1526,1552,1456 miatt) Hajrá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!