Pár százan vettek részt Karácsony Gergelyék tüntetésén

2020. június 21. 12:01

A főpolgármester szerint Budapest finanszírozza az államot.

2020. június 21. 12:01

Pár százan vettek részt a Lánchíd pesti hídfőjéhez szervezett tüntetésen, melyet a főpolgármester hívott össze. Karácsony Gergely szimpatizánsaival az alsórakparton találkozott, ahonnan a Magyar Tudományos Akadémiához sétáltak. A főpolgármester és a szervezésben részt vevő ellenzéki politikkusok úgy fogalmaztak a „Budapest-adó” ellen tiltakoznak. Az esemény a Hírhugó nevű hírportálon került meghirdetésre szombaton. A portál szerint a főpolgármester úgy fogalmazott: „A kormány büntetőhadjáratba kezdett Budapest ellen. A tiszta és világos választói akaratot költségvetési eszközökkel, a városunkra szabott igazságtalan és káros megszorításokkal akarja felülírni. Ezért kérlek, hogy most vasárnap, június 21-én délelőtt 10 órától 11 óráig a megnyitott pesti alsórakparton, a Lánchíd melletti részen, a Magyar Tudományos Akadémia előtti szakaszon álljunk ki együtt a fővárosunkat fojtogató elvonások, a kicsinyes politikai bosszú ellen. Örülnék, ha újra találkozhatnánk és válthatnánk pár szót vasárnap”. Meglepő módon azonban kiderült, hogy Karácsony Gergely Facebook-oldalán nem volt megtalálható egy ilyen bejegyzés sem. A 444 éppen ezért megkereste Balogh Samut, a főpolgármester kabinetfőnökét, aki úgy válaszolt az internetes protálnak, hogy ez nem egy szervezett tüntetés, hanem pusztán egy „akció”. Balogh azt is elárulta, hogy a főpolgármester csak délelőtt 10 és 11 között fog részt venni az „akción”. 

Karácsony úgy fogalmazott a közösségi oldalán az „akció” tematikájával kapcsolatban, hogy „30 év óta először fordul elő, hogy a főváros nettó befizetőjévé válik az államkasszának, vagyis nem az állam finanszírozza Budapestet, hanem Budapest az államot”. A tüntetésen több ellenzéki politikus is részt vett, mint például az MSZP-s Komjáthi Imre és Harangozó Tamás, a marihuána liberalizációjáért küzdő liberális Sermer Ádám, valamint a frissen párttá alakult ISZOMM országgyűlési képviselője, Székely Sándor is, annak ellenére, hogy pártelnöke, Szanyi Tibor a Jövő TV-nek úgy fogalmazott a szocialisták pártja egyike annak a két politikai egységnek a Jobbikkal együtt, amely teljesen fölösleges.

Összesen 786 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2020. június 23. 09:40
Ezek minek örülnek? Gyurcsány után van még egy ripacsunk, Karácsony "művész úr"?
flesh ripper
2020. június 22. 21:00
https://www.origo.hu/itthon/20200622-karacsony-gergely-graffiti-fkf.html https://youtu.be/6j8ENHZp8Kw
Tordai Kadosa
2020. június 22. 17:54
" addig jár, csak addig jár, addig jár..., addig jár a korsó a kútra míg eltörik, vagy széttörik, vagy szétverik! Addig jár a korsó a kútra...! Lord
Saksafar
2020. június 22. 15:46
Erről szól október óta a műsor, folyamatosan be kell tartani a kormánynak, a városban semmit nem tesznek, csak a szavak szintjén vagy ha mégis azt mindenki azonnal tágra nyílt szemekkel nézi(kerékpársávok). Folyamatosan protestálnak és hazudoznak, mint pl. most a Lánchídra fordítható anyagiakkal kapcsolatban és még tüntetést is szerveznek rá, de még egy nyomorult tendert sem sikerült rá kiírni, márpedig fidesz ide, fidesz oda, a híd nem fogja felújítani saját magát! Ez semmi más, csak hangulatkeltés, folyamatosan a kormány ellen próbálják hangolni az embereket. Bezzeg amiben el kellene ismerni a felelősséget, azt ismét csak megpróbálják áttolni a kormányra, mindegy mennyire magyarázhatatlan, akárcsak az osztogatott milliós állások és sokmilliós ügyvédi (Czeglédy) szerződések. Hányinger ez a városvezetés a ballib irányítású kerületekkel együtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!