Nyilvánvalónak nevezte, hogy szándékuk ezzel az, hogy meggyőzzék az olvasókat az Orbán-kormány felelősségéről a radikális jobboldalért és annak romaellenes retorikáért. Kiemelte, a „szakértők” írásainak gyakran a legérdekesebb részei éppen azok a részek, amelyeket észrevehetően kihagynak munkáikból. Olyan tények, amelyek aláássák vagy ellentétesek politikai indíttatású érveikkel.
A magyar kormány bevezette a kötelező óvodai látogatást
A cikk igaztalanul állította, hogy "egyetlen nemzeti vagy EU-vezető sem ítélte el nyilvánosan az erőszakos gyűlöletbeszéd agresszív és nyílt terjesztését Magyarország fővárosában", ugyanis Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elítélte a tiltakozást. A miniszter kijelentette: „nincsen olyan, hogy cigánybűnözés, mivel a bűnözésnek nincs etnikuma” – emlékeztetett. Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerzőpáros fontos részleteket hagyott figyelmen kívül az Orbán-kormány 2010 óta folytatott romapolitikájában. Kifejtette, hogy a 2008-ban és 2009-ben történt tragédiák után, amikor szélsőségesek egy csoportja gyűlölettől fűtve megölt ártatlan roma állampolgárokat, az Orbán-kormány volt az, amely a miniszterelnök javaslatára döntött egy megsegítő csomag létrehozásáról az áldozatok számára.