Kitüntetést kap Müller Cecília

2020. június 23. 13:12

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége így ismeri el a tisztifőorvos járványhelyzet alatt nyújtott munkáját.

2020. június 23. 13:12

A Szent Adalbert-díjat adományozza a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Müller Cecília országos tiszti főorvosnak, az elismerést csütörtökön délután a fővárosban adják át – tudta meg a Magyar Nemzet. A Szent Adalbertről (az esztergomi egyházmegye védőszentjéről, aki megkeresztelte Szent Istvánt) elnevezett díj odaítéléséről ellenszavazat nélkül döntött a KÉSZ elnöksége. Az elismerést többek között azért a munkáért nyújtják át, amelyet az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány alatt, a veszélyhelyzet elrendelése után végzett. A KÉSZ kiemelte: „Müller Cecília márciustól kezdve úgy vette fel a hirtelen rá szakadt közszereplés sebességét, mintha ezer éve, nap mint nap ezt csinálta volna, és többek között ezért egy ország kedvelte meg.

A KÉSZ úgy tapasztalta, hogy az országos tiszti főorvos egy olyan keresztény ember, aki mindig mosolyog, akkor is, amikor komoly. „A derűs, nevető lelke, a töretlen istenhite akkor is átsüt tekintetén”. „Bármi dőreséget mondtak neki, bármi aljasat kérdeztek tőle, bármily ocsmányságot rajzoltak róla, a szeme sem rebbent, csak tette a dolgát rendületlenül, és beszélt a gyógyulásról a betegnek, a védekezésről az egészségesnek, az unokáról a nagymamának, a szülőkről és a nagyszülőkről a gyerekeknek, a kisbabákról a fiataloknak. Az életről magáról, a kézmosástól a szent házasságig, a születéstől a meghalásig” – indokolta a díj odaítélését a KÉSZ, hozzátéve, hogy Müller Cecília úgy beszélt Istenről, hogy sosem, vagy nagyon ritkán, csak úgy „véletlenül” ejtette ki a nevét, mégis mindig róla beszélt. Éppen ezért a KÉSZ szerint az országos tiszti főorvos egy olyan keresztény ember, aki nem tesz látható csodát, mégis megigéz és eléri, hogy rádöbbenjünk: őt nem lehet nem szeretni. „A tájékoztatók alatt mindenkivel elhitette, hogy éppen hozzá beszél, szavahihetően, közvetlenül, érthetően, egyszerűen, magyarul, köznapi dolgokról. Ő olyan hívő keresztény, aki nemcsak gyakorolja a hitét, hanem másokat is segít az út megtalálásában, és akinek szülei a KÉSZ alapító tagjai Tolnán” – fűzték hozzá.

A Szent Adalbert-díjat a KÉSZ 2011-ben adta át először, akkor Járóka Lívia európai parlamenti képviselőnek, azóta pedig mások mellett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Velkey György orvos, az MRE Bethesda Gyermekkórház főigazgatója és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom is megkapta az elismerést.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2020. június 24. 11:07
Gratulálok a megérdemelt, kiérdemelt kitüntetéshez, Müller Cecíliának! Példát vehetünk róla mindannyian, keresztények és még nem hívő emberek.
BőröndÖdön
2020. június 24. 10:54
Cili néni egy bájos falusi körorvos....egy neres bábfigura....
néhai Ch.Pilot
2020. június 23. 23:29
Szeretettel gratulálok!
Kanmacska
2020. június 23. 22:58
Megérdemli a kitüntetést. Kedves, türelmes, nagyszerű ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!