Legfőképp a munkahelyek megtartásáról kell gondoskodni

2020. május 21. 15:34

Magyarország megakadályozta a koronavírus elszabadulását, így mostantól a munkahelyvédelem a válságkezelés új feladata – jelentette ki Szijjártó Péter.

2020. május 21. 15:34

Szijjártó Péter közölte, hogy az egészségügyi rendszer felkészült a legnehezebb helyzetekre is, de a válság hatásaival még csak most szembesül az ország. Véleménye szerint legfőképp a munkahelyek megtartásáról kell gondoskodni, hiszen a járvány előtti foglalkoztatási csúcsnak is köszönhető, hogy a magyar gazdaság megerősödve nézhet szembe a válsággal. A visszaesésből ugyanakkor előny is származhat, ha a magyar cégek felkészülési lehetőségnek tekintik a válságot, és fejlesztésekre fordítják a visszaesés miatt felszabaduló idejüket – hangsúlyozta a miniszter. A kormány ehhez azzal járul hozzá, hogy az uniós korlátozások feloldását kihasználva jelentősen emeli a beruházások támogatási arányát. Ha a magyar cégek megragadják a rendkívüli lehetőséget, az átalakuló versenyhelyzet nyerteseivé válhatnak – tette hozzá a miniszter.

Csütörtökön újabb 3 vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot

A Balaton Bútor Kft. csaknem 574 millió forintos beruházása 287 millió forintot meghaladó állami támogatásban részesül. A veszprémi vállalat 1,7 milliárd forintot közelítő éves árbevételének egyre nagyobb hányadát a kivitel adja. A külföldi értékesítések összege 2017-ben még nem érte el a 600 millió forintot, 2018-ban viszont már meghaladta a 725 millió forintot. Budapest és Miskolc mellett Münchenben is nyitottak kiállítótermet. Kalauz Károly ügyvezető igazgató a rendezvényen elmondta, hogy a támogatással egyszerre javul a cég termelékenysége, a gyártás fenntarthatósága és a külföldi versenyképesség. A fejlesztéssel együtt új álláslehetőségek is létesülnek az üzemben. Ovádi Péter országgyűlési képviselő (Fidesz) a veszprémi választókerület képviseletében köszönte meg a kormánynak, hogy gyorsan döntött a támogatásról, a bútorgyárnak pedig azt, hogy megtartja 150 munkavállalóját.

legfőképp a munkahelyek megtartásáról kell gondoskodni

A Pek-Snack Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szintén 574 millió forintot meghaladó beruházást vállalt, így erre is több mint 287 millió forintot ítéltek meg. A tervezett beruházással a vállalat üzeme új gyártósorral bővül. A somogyi Igalon működő gyár fagyasztott pékárut készít több mint 1300 belföldi és csaknem 500 horvátországi franchise partner számára. 2018-ban az 5,2 milliárd forintos nettó árbevételből 735 millió forint származott külföldi értékesítésből. Antal Csaba ügyvezető igazgató elmondta, hogy az értékesítéseik az elmúlt 2 hónapban jelentősen visszaestek, de már feltűntek a kilábalás első jelei. A cégvezető a termékfejlesztésekben és a hatékonyság javításában látja a megoldást. Várakozása szerint a Pek-Snack hamarosan új piacokon jelenthet meg, és ezzel együtt a külföldi értékesítéseit is növelheti. Witzmann Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő szerint a versenyképességi támogatás azt bizonyítja, hogy a magyar vállalkozások a legnehezebb helyzetben számíthatnak a jelenlegi kormányra. A 2010 előtti válságkezelés az államcsődről, az adóemelésekről és a megszorításokról szólt, a mostani viszont a versenyképességről, az adócsökkentésről és a bértámogatásról – tette hozzá.

A Genevation Aircraft Kft. 254 millió forintos beruházása 127 millió forint versenyképességi hozzájárulásra számíthat. A jakabszállási sportrepülőtéren működő vállalkozás műrepülőgépeket, illetve repülőgép-alkatrészeket gyárt és fejleszt. Részt vesz több nemzetközi projektben, így a világ első hidrogénhajtású légi taxijának kidolgozásában is. A cég ügyvezető igazgatója, Szabó István Viktor a jövő befektetésének nevezte a támogatást, amelyből drónok magyarországi gyártását és fejlesztését alapoznák meg.

Az Országgyűlés fideszes alelnöke a térség parlamenti képviselőjeként méltatta a beruházást, Lezsák Sándor szerint különlegesség készül a Bács-Kiskun megyei településen, hiszen az ott található repülőeszközből ma még csak kettő van a világon, de egyszer majd ez lehet a mindennapok légi járműve. A versenyképesség-növelő program támogatására csütörtökig 568 cég pályázott, összesen 271 milliárd forint beruházással. A jelentkező cégek már több mint 102 ezer munkahely megtartását vállalták a befektetések mellett.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. május 21. 20:27
Robokuty,neked a reptéren a helyed,számolgatni az érkező maszkokat...
Edwin Hubble
2020. május 21. 20:15
Matolcsy György fiának cége közel 300 milliós támogatást kapott a kormánytól. A térség fideszes országgyűlési képviselője külön megköszönte, hogy a kormány ilyen gyorsan döntött a támogatásról.
3M..
2020. május 21. 20:09
Kíváncsi lennék arra, hogy a Fidesz szerint egy ma elérhető állás, hány forint nettó hazavihetőtől számít munkahelynek? Szebb Jövőt!
balbako_
2020. május 21. 19:20
Látható, hogy a világon két irányzat van a járvány utáni újraindításhoz. Az egyik a munkanélkülivé váltak segélyezése, a másik a munkaalkalmak támogatása. Az előbbi miután az erőforrások a napi megélhetéshez segítenek, de munkaalkalmat nem teremtenek a kormány rendelkezésére álló forrásokból. Ez tart amíg tart aztán hiteleket kell felvenni. (Ez a Soros terv fontos eleme). A másik pedig a munkaalkalmak növelésére koncentrál és ez nemcsak a meglévő munkásállomány alkalmazását - a munkanélküliség alacsony szintjét stabilizálja - hanem új munkaalkalmakat is teremt. Ezzel még a járvány előtti helyzet is túlszárnyalható és nem kell hitelekért kuncsorogni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!