Több mint 2 millió liter fertőtlenítőszert szállított ki a Mol a kéz- és felületfertőtlenítő termékekből kórházakba, állami és önkormányzati intézményeknek, közszolgáltató cégeknek, rend- és honvédelmi szerveknek, amióta március végén a gyártásba fogott, múlt héten a nagykereskedelmi partnerek kiszolgálását is elkezdte. Mintegy 600 ügyfélhez jutott el a fertőtlenítőszer – közölte a cég kedden az MTI-vel.
A következő hónapok a piaci igények megismeréséről, és a termékpaletta bővítéséről, valamint a gyártási kapacitás fejlesztéséről szólnak majd – tudatta Vida Szabolcs, a Mol-Lub Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben.