A közösségi médiában a koronavírus-válság ideje alatt a Fidesz túlsúlya érvényesült – számolt be róla a Médianéző Központ elemzéséből. Az elemzés bemutatja, hogy egy Fidesz-bejegyzés két és félszer annyi felhasználót késztetett reakcióra, mint bármelyik ellenzéki párt üzenete. Az elemzés azt is megállapította, hogy ellenzéki oldalon nem beszélhetünk stabil erőviszonyokról.
A Központ beszámol róla, hogy a járványhelyzet kényszerdigitalizációja növelte az internetes adatforgalmat és kommunikációt, mely kihatott az interakciókra is. A Fidesz bejegyzéseire összesen 2,8 millió interakció (kedvelés, megosztás, komment) érkezett, míg az ellenzék esetében az összesített szám is csak kicsivel több, mint 2,5 millió. Az ellenzéki pártoknál a Jobbik vezet (19 %), őt követi a DK (12 %), az MSZP (7,5 %), a Párbeszéd (7 %), majd az LMP (2 %) és végül a Momentum (0,5 %). A vizsgált időszakban a Fidesz 909 bejegyzést osztott meg, míg az ellenzék összesen 2004-et. A Facebook Hirdetéstár adataiból az is kiderül, hogy a Fidesz az eredményeit fizetett hirdetések nélkül nélkül érte el, szemben az ellenzék egyes pártjaival.
A veszélyhelyzetben – derül ki szintén az elemzésből – az átlagosnál intenzívebb tájékoztató tevékenységet folytat a kormány a Facebookon. Ennek egyértelmű szemléltetője a Magyarország Kormánya Facebook-oldal, melynek a követési száma a vizsgált időszakban több mint a kétszeresére duzzadt. A vizsgált időszakban ráadásul ez a legnagyobb arányszámú növekedést produkáló közélettel foglalkozó oldal, melynek alapján kijelenthető, hogy ezen Facebook-oldalt tartják az emberek a védekezés elsődleges forrásának a veszélyhelyzet alatt.