Mi lesz a kulturális dolgozók munkaviszonyaival?

Nem lesz kevesebb a kulturális intézmények, köztük múzeumok, levéltárak és könyvtárak dolgozóinak fizetése november 1-től, amikor a tervek szerint hatályba lép a kulturális törvények módosítása, amelynek alapján közalkalmazotti státuszuk egyszerű munkaviszonnyá alakul át – legalábbis  az országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke szerint. A szakszervezet azonban másképp gondolja. 

A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról címmel április 14-én nyújtott be törvénymódosítást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az indítvány alapján a kulturális ágazat munkavállalói elveszítenék közalkalmazotti státuszukat, és az intézmények a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó, egyszerű munkaviszony keretében foglalkoztatnák őket.

Ez számos változást jelent. Többek közt azt, hogy

A kulturális ágazat dolgozóinak fizetése eddig is kifejezetten alacsonyak számított, és a kormány épp azzal érvelt, hogy a változás segíthet elszakadni a sávos bérezéstől és teljesítményarányosan alakítani a fizetéseket. Azaz ki-ki érdeme szerint kapjon pénzt.

A dolgozókat tömörítő szakszervezetek azonban aggódnak, hogy a pénz ezután sem lesz több, sőt, a dolgozók még rosszul is járhatnak a változással. A módosító indítvány szövege szerint a kulturális intézmények mint munkáltatók 2020. július 15-ig írásban közlik a közalkalmazottal a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.

„Az ajánlatot úgy kell megtenni, hogy az abban szereplő munkabér összege nem lehet alacsonyabb mértékű annál, mint amekkora összegre a közalkalmazott illetményként – ideértve a fizetési osztály és a fizetési fokozat szerint megállapított illetményt, az illetménykiegészítést, az illetménypótlékot és a rendszeres keresetkiegészítést – 2020. október 31-én jogosult lenne” – fogalmaz a törvényjavaslat.

Az érintett ágazatban dolgozók szakszervezetei, köztük a múzeumok, könyvtárak és levéltárak dolgozóinak érdekképviseletét ellátó Kulturális és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) számos egyéb ponton is bírálta a törvényjavaslatot. A törvénymódosítással kapcsolatos érvek és ellenérvek ütköztetése érdekében az érdekképviselet egyik vezetőjét és a parlament kulturális bizottságának fideszes alelnökét kérdeztük meg

A szakszervezet szerint vissza kell vonni a törvényjavaslatot

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, Papp Katalin megkeresésünkre elmondta: attól félnek, hogy az általuk képviselt dolgozók rosszul járnak a változással. „A járvány okozta válság miatt az önkormányzatok egyre inkább ki vannak véreztetve, elvettek különböző forrásokat tőlük, de nem biztosítják a vírus elleni védekezés feltételeit, ezért likviditási gondokkal küzdenek. Ilyenkor pedig mindig a kultúrától veszik el a pénzt” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a kulturális dolgozók munkabérét emiatt nagyon sok helyen lecsökkentették, akár hatvan-hetven-nyolcvan százalékra.

„Még a minisztérium alá tartozó intézményeknél is történt csökkentés. Mindenhol irányelv, hogy szeptemberig a bértömegből egy havi bért meg kell spórolni. Persze egy válság idején rendben van, hogy mindenki hoz áldozatot, de amennyiben elfogadják a törvényt – e tekintetben nincsenek kétségeim –, akkor a munkáltató intézmények július 15-ig tehetnek ajánlatot a munkavállalóknak. Ezért félő, hogy a csökkentett fizetések lesznek az ajánlattétel alapjai, és akkor a dolgozók nagyon rosszul járhatnak” – teszi hozzá.

De más problémájuk is van a törvénytervezettel,

„Egyrészt a benyújtásának módja – az előkészítetlenség, a hatásvizsgálatok és az érintett érdekképviseletekkel való egyeztetések hiánya –, másrészt a tartalma miatt. A törvénymódosítást a koronavírus-járvány közepén, nagycsütörtökön adták be, így mindössze a húsvéti ünnepnapok maradtak a véleményezésre, és még a szakmai szervezetek többségével sem egyeztettek előre (persze lehet, hogy voltak bennfentesek), mindenkit váratlanul ért a dolog. Pedig ilyen nagy számú munkavállalót érintő kérdésekben a kormánynak törvényi kötelezettsége lenne egyeztetni” – mondta kérdésünkre Papp.

Felidézte, hogy a Kulturális Érdekegyeztető Tanácsot utoljára az előző kormány kulturális államtitkára, Hoppál Péter hívta össze 2016-ban. A KKDSZ állítása szerint többször kezdeményezett megbeszélést, elsősorban az alacsony bérek miatt, de erre nem került sor. A kormány által hivatkozott tárgyalások valójában nem a különböző ágazatok és államtitkárok, hanem a közszolgálati dolgozók egy részét – többek közt a szociális dolgozókat, a pedagógusakat is – képviselő Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság tagjai által az Emmivel az elégséges szolgáltatásról szóló tárgyalások volta. „Szóval nem egyeztettek velünk” – mondta az alelnök.

Nem tartja elfogadhatónak a kormány érvelését, miszerint a közgyűjteményi dolgozók eredményességégét nem lehetett jutalmazni, mert a kjt. (a kulturális intézmények dolgozóinak jogállásáról szóló törvény – a szerk.) szerinti bértábla erre nem adott lehetőséget. „A kjt. bértábla be van fagyasztva, 2008 óta nem történt béremelés. A tizennyolc éve a szakmában dolgozó, tudományos fokozattal rendelkező munkatárs ugyanazt a garantált bérminimumot kapja, mint egy pályakezdő fiatal, akár műtárgykezelő. Ezért a minimálbér és a garantált bérminimum valóban okafogyottá tette a bértáblát.”

Ez azonban szerinte nem azt jelenti, hogy nem adhattak volna többet az intézményvezetők, hiszen a bértáblától felfelé el lehetett volna térni. Úgy véli, nem a bértábla volt az akadály, hanem az, hogy a Fidesz-kormány alatt bértömeg-gazdálkodásra álltak át az intézmények, és mivel nem kaptak elegendő keretet, nem maradt pénz a jutalmazásra, magasabb fizetésekre.

Nagyon fontos problémának nevezte, hogy amennyiben a közgyűjteményi és más kulturális dolgozókra a munka törvénykönyve vonatkozik majd, egy fokkal

Papp Katalin azt mondja, ha a bértömegen nem változtat a kormány, akkor a közgyűjtemények vezetői a magasabb béreket csak a többi munkatárs fizetéséből megspórolva tudják kigazdálkodni. 

Az pedig, hogy ki érdemel magasabb fizetést, szerinte nagyon szubjektív. „A közgyűjteményekben – múzeumokban, levéltárakban, könyvtárakban – dolgozók munkájának tárgya sok esetben a magyar állam, vagy az önkormányzatok tulajdona, magyar közkincs. Ezeknek a tárgyaknak a kezelése dokumentumok feldolgozása, műtárgyak restaurálása, a kutatói munka nem a versenyszférába való foglalkozás. Ezt a munkát nem lehet eredmény- és pénzcentrikusan végezni, az eredménye nem feltétlenül, vagy nagyon nehezen mérhető” – tette hozzá.

A szakszervezeti vezető kiemelte, hogy

az alaptevékenységük a gyűjtés, konzerválás, feldolgozás, kutatás, ami komoly szakmai hátteret és fedezetet igényel, amit az államnak lenne kötelessége finanszírozni, de az utóbbi években ezekre a forrásokra is pályázni kell. Az a benyomása, hogy „ez magával hozott egyfajta piaci szemléletet”. Azt mondja, amennyiben elfogadják a törvényt, az intézmények vezetéséhez még szakmai képzettségre sem lesz szükség, így az intézmények irányítását átveszik menedzser-típusú vezetők, akiknek nincs meg a kellő szakmai háttere.

Nem lehet kisebb a dolgozók fizetése

L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament Kulturális Bizottságának alelnöke lapunknak azt mondja: „Nagyon régóta aktuális volt a kulturális törvények módosítása, köztük a köztük a kulturális intézményekben dolgozók közalkalmazotti státuszának megváltoztatása. Az intézményvezetőknek eddig nagyon szűk volt a mozgástere a humán erőforrásokkal való gazdálkodásban. Nem mindig tudtak erre forrást biztosítani.”

A szakszervezet kijelentését – miszerint a koronavírus-járvány okozta válság miatt ideiglenesen csökkentett fizetések képeznék a kulturális dolgozók jogállásának megváltozását követően meghatározott bérének alapját – Kulturális Bizottságában, az ellenzéki képviselők is előadták, és azt a jelenlévő Fekete Péter államtitkár is egyértelműen cáfolta – mondta L. Simon. A képviselő szerint a válsághelyzet miatt csökkentett fizetések semmiképpen sem képezhetik a bérszámítások alapját, és egyértelmű, hogy a közművelődési dolgozók közszolgálati bértábla alapján járó eredeti fizetése alapján számítják majd ki a novembertől fizetendő bért. Vagyis ahogy az a törvénymódosításban áll,

„Megyei kulturális bizottsági elnökként beleástam magam a vidéki intézmények munkájába, és nem egyszer kifogásoltam, hogy egyes kollégák az elmúlt öt évben egyetlen publikációt sem közöltek, egyetlen kiállítást sem szerveztek, és sok esetben még a műtárgyak katalogizálását sem végezték el. Erre több intézményvezető is úgy reagált, hogy ez így van, de a jelenlegi jogszabályi környezetben nincs lehetősége ennek szankcionálására” – fogalmazott.

Szerinte a pozitív teljesítmény-premizálással lehetett jutalmazni, motiválni, de nem lehetett szankcionálni a szakmai munka hiányát. Önmagában az, hogy valaki közalkalmazottként dolgozik, nem jelenti azt, hogy kifogástalanul végzi a munkáját. Az pedig természetes, hogy következménye van, ha valaki nem végzi rendesen a munkáját – mondta. 

Kiemelte, hogy a múzeumok, levéltárak és könyvtárak feladatait törvények szabályozzák, a tudományos munka, a kutatás ezek közül csak az egyik. Úgy véli, nem igaz, hogy mindenki aki, az elmúlt években azért nem katalogizált, nem publikált, az mind azért tette, mert elmélyült a kutatásban

például publikációk, konferencián tartott előadások formájában.

L. Simon László teljesen értelmezhetetlennek nevezte a felvetést, hogy a kulturális ágazatban dolgozókat ezentúl könnyebb lesz kirúgni, mert a Munka Törvénykönyve szabályozásai vonatkoznak majd rájuk. „Miért feltételezik, hogy egy rendszerjavító átalakítás célja az lenne, hogy embereket rúgjanak ki? Miért csinálnak úgy, mintha Magyarországon mindenkinek rettegnie kellene?” – tette fel a kérdést. L Simon László szerint ha valaki tisztességesen végzi a munkáját és szakmailag komoly teljesítményt nyújt, fel sem merülhet az, hogy megszüntetik a munkaviszonyát.

Rámutatott, hogy Magyarországon a dolgozó emberek túlnyomó részének munkavállalói jogait a Munka törvénykönyve határozza meg, mégsem félnek az elbocsátástól. Hangsúlyozta, hogy a Munka törvénykönyvében is számos garancia van, amely a dolgozók érdekeit védi. Szerinte

„Nagyon fontos azonban hangsúlyozni, hogy közgyűjteményekben dolgozók legnagyobb része komoly szakmai felkészültséggel, alázattal, a szerény fizetés ellenére elhivatottan, »szerelemből« végzi a munkáját és csodálatos eredményeket érnek el. Az ő teljesítményük mögé bújva azonban nem lehet, hogy valaki a közalkalmazotti státusszal visszaélve évezzen jogi védettséget” – fogalmazott.

L. Simon nem ért egyet a szakszervezettel abban, hogy szakirányú végzettségre van szükség kulturális intézmények vezetői feladatainak ellátásához. Megemlíti Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum vezetőjét, aki közgazdász, szerinte mégis Magyarország egyik legjobb múzeumigazgatója, aki az egyik legrangosabb magyar kulturális intézményt vezeti a lehető legmagasabb színvonalon.

Az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke úgy fogalmazott, „Abból, hogy valaki kiváló régész vagy színész, nem következik, hogy jó intézményvezető lesz belőle. A vezetői kvalitás, egy intézmény menedzselésére való képesség sokkal összetettebb ennél. A szakmai kiválóság segíthet jó döntéseket hozni, de korántsem elégséges. Mi a helyzet a komplex intézményekkel, például a Nemzeti Múzeummal? Milyen végzettsége legyen a vezetőnek? Régész? Numizmatikus? Kora középkorral foglalkozó hadtörténész?  Ez nonszensz. A miniszterelnök például nap mint nap számos az egész nemzet sorsát érintő kérdésben hoz döntést, érveket és ellenérveket mérlegelve. Magyarországon nincs olyan egyetem, ahol miniszterelnököt képeznének, de nem is ezen múlik az alkalmasság. Egy jó vezető jó menedzser, aki képes megfelelő szakemberek munkáját úgy összefogni, hogy abból nagyon komoly szakmai eredmények születnek.”