Kézfertőtlenítőben úszik Magyarország, már exportra is jut a termékekből

2020. május 18. 13:41

A gyártósor átállításával – és a 45 fős létszám megduplázásával – napi 24 órában három műszakban 8000 liter készterméket termelnek naponta.

2020. május 18. 13:41

Az elsők között vette ki részét a koronavírus-járvány elleni védekezésben a hiánycikknek számító kézfertőtlenítő gyártásával a kaposvári székhelyű Hungaro-Gal Gyógyszergyártó és Szolgáltató Kft., de a cég menedzsmentje szerint mostanra érezhető hazánkban a kézfertőtlenítő-ellátás stabilizálódása, ezért a hazai cégek felkészülhetnek az exportlehetőségek kiaknázására – szerepel a cég közleményében. A Hungaro-Gal március közepe óta 300 ezer liter terméket állított elő az átalakított gépsorain és a kialakult helyzet miatt már az Egyesült Államokba és Spanyolországba is szállít a termékekből.

A Vanessa Research amerikai alapítású orvosbiológiai cég által tavaly felvásárolt Hungaro-Gal Kft. a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélyével, a WHO ajánlásának megfelelő receptúra alapján gyártja a kézfertőtlenítőt 2020 márciusa óta. A vállalat üzemének gépsorain korábban alkoholtartalmú spray formájú készítményt állítottak elő. A gyártósor átállításával – és a 45 fős létszám megduplázásával – napi 24 órában három műszakban 8000 liter készterméket termelnek naponta 300ml, 500ml, 1000ml és 5 literes kiszerelésben.

A cég ügyvezetője szerint érzékelhető – köszönhetően részben a nemzeti összefogásban résztvevő nagyvállalatoknak –, hogy a kézfertőtlenítő ellátásra vonatkozó országos kereslet-kínálat egyensúlyba került és a gyógyszertárban, kiskereskedelmi láncok polcain folyamatosan és nagy mennyiségben elérhetők a termékek.

Ugyanakkor a Hungaro-Gal vezetősége új tendenciákat tapasztal a magyar piacon: „Alig néhány hete még az volt a cél, hogy a kézfertőtlenítő hiányt orvosoljuk az országban és valamennyi ember számára elérhetővé tegyük a termékeket. A felvásárlási láz csillapodásával azonban a vásárlók által támasztott magasabb elvárások is megjelentek – mint a kellemesebb illat, jobb állag, kisebb kiszerelés -, így a termékfejlesztés is egyre inkább ezen igények kielégítésének irányába halad, mely komolyabb fejlesztőlaboratóriumot, tapasztalt technológus és gyógyszerész szakembereket igényel. Korszerű technológiákat alkalmazó gyógyszergyártóként mi erre már a kezdetektől hangsúlyt fektettünk, és arra is, hogy az értékesítés olyan ellenőrzött partnereken keresztül történjen, akiket ebben a járványidőszakban nem a túlzott profitszerzés motivál” – mondta Krümmer Bence, a Hungaro-Gal Gyógyszergyártó és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.

Az ügyvezető úgy látja, a megnövekedett magyar gyártói kapacitások és a piac telítettsége miatt a hazai cégek elgondolkodhatnak azon, hogy a külpiacokra is kilépjenek kézfertőtlenítő termékeikkel és Magyarország régiós, sőt európai fertőtlenítőszer ellátóvá váljon. A Hungaro-Gal kézfertőtlenítő szállítmányai már heti rendszerességgel érkeznek Spanyolországba és az Egyesült Államokba, ezzel is segítve az ottani védekezést. Az exportpiacok kiszolgálása mellett, a társaság teljes mértékben felkészült a hazai újra nyitó intézmények, kiskereskedelmi láncok, szolgáltató és vendéglátó egységek kézfertőtlenítő ellátására.

 

(Mandiner)

 

 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
petabi
2020. május 18. 18:58
Az itthoni gyártóknak arra kéne törekedniük,hogy kiszorítsák a hazai egészségügyi intézményi piacról a jellemzően német fertőtlenítő gyártó cégeket. Ez nem könnyű feladat,mert a németek "komplex" termékkel vannak jelen,nemcsak a folyadékot magát szállítják. Adagoló berendezésekkel együtt szállítják.Nos erre ráállni nem könnyű.
Berecskereki
2020. május 18. 16:06
Ez csak a vakszerencse semmi más, ha figyelembe vesszük Szalai Anna Népszava firkász írását.
Pelso j.
2020. május 18. 15:39
Nagyon jó. Akkor talán az árak is visszamehetnének a járvány előttire, a jelenlegi 3-4-szerzesről. Ugyanígy védőeszközben. Persze, ha valakiknek érdekében áll magasan tartani az árakat, az más.
cutcopy
2020. május 18. 14:32
Ez a gyorsreagálású naszád..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!