Kásler: A főváros fenntartásában lévő idősotthonok minden tizedik lakója fertőzött

2020. május 25. 14:23

A koronavírusban elhunytak közül minden hatodik idősotthonban élt – mutatott rá az emberi erőforrások minisztere.

2020. május 25. 14:23

Elsősorban a koronavírus-járvány elleni védekezésről beszéltek a képviselők az azonnali kérdések között, az Országgyűlés hétfői ülésén. Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője kiemelte: a járvány rámutatott, hogy a magyar gazdaság nem fenntartható és válságálló, sokan vesztették el a munkájukat, ezért nem lehet ugyanott folytatni, ahol a járvány előtt abbahagytuk. Az EU kidolgozott egy zöld újjáépítési programot, ezzel sok tízezer munkahelyet lehetne teremteni – jelezte. Azt kérdezte, miért vonták vissza az egyszer használatos műanyagokkal kapcsolatos javaslatot.

Orbán Viktor miniszterelnök válaszában elmondta: senki sem marad jövedelem nélkül Magyarországon, mert ha valaki elveszíti az állását, három hónapig kap munkanélküli segélyt, majd utána jövedelempótló támogatást kaphat vagy az állam több lehetőséget kínál számára, ennek része a közmunka és a toborzás is. Aki hozzánk fordul, annak különböző lehetőségeket kínálunk, mindenkinek segítünk – jelentette ki. Kitért rá: az egyszer használatos műanyagokról szóló javaslatot azért vonták vissza, mert az iparági egyeztetéseken kiderült, hogy az érintett cégeknek sokakat el kellett volna bocsátaniuk, ezért időt kért a megoldás megtalálására.

Schmuck Erzsébet közölte: a közmunkaprogram nem megoldás, nem lehet megélni az azért járó jövedelemből. A zöld energia mentén viszont sok munkahelyet lehetne teremteni – vélte. Miért nem látták előre az egyszer használatos műanyagok tiltásával kapcsolatos problémákat? – kérdezte.

Orbán Viktor elmondta: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is arról beszél, hogy a zöld politika segítségével létrehozhatók munkahelyek, ilyen programokat terjeszt a kormány elé. A közmunkaprogram segítségével pedig 2010 után 150 ezer embert vezettek vissza a munkaerőpiacra – tette hozzá. Megjegyezte: valóban nem kellett volna most benyújtani az egyszer használatos műanyagokról szóló javaslatot.

Párbeszéd: Marad-e Kásler 2022-ig?

A Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea azt kérdezte a kormányfőtől, hogy marad-e a posztján Kásler Miklós 2022-ig, és miért Pintér Sándor belügyminisztert nevezték ki az egészségügy átvilágítására. Úgy fogalmazott, Orbán Viktor történelminek nevezte Kásler Miklós teljesítményét, holott a tárcavezető 32 ezer kórházi ágyat üríttetett ki feleslegesen, több ezer súlyos beteget küldtek haza, akik közül többen meghaltak, az egészségügyi dolgozók pedig sokáig megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgoztak.

Orbán Viktor közölte: Kásler Miklós tud válaszolni a rá vonatkozó kérdésre. Kifejtette: az operatív törzs munkáját folytatni kell, mert senki nem tudja, ősszel visszatér-e a járvány, ezért óvatosnak kell lenni. Bár benyújtják a rendkívüli jogrend megszüntetésétől szóló javaslatot, ez nem jelenti azt, hogy a járványveszély elmúlt volna, ezért a készültséget fenn kell tartani, és az egészségügyben is zajlik a felkészülés, hogy egy világjárvány esetén is alkalmas legyen a működésre normál üzemmódban – magyarázta.

Szabó Tímea kifogásolta, hogy Kásler Miklós levélben utasítja a kórházakat. Többen haltak meg a tárcavezető utasításai miatt a járvány alatt, mint ahányan a járványban, ezért felelősségre kell vonni – vélekedett.

Orbán Viktor elmondta: ha az ellenzékre hallgattak volna, amely szerint „ez egy relatíve ártalmatlan, olcsó járvány”, többen haltak volna meg Magyarországon a járványban, mint azokban az országokban, amelyek rosszabbul védekeztek. Amikor minden nemzetközi szervezet azt mondta, hogy nem lesz súlyos a járvány, Kásler Miklós elsőként hívta össze azt a testületet, amely eldöntötte, hogy védekezni kell – közölte. Mindenki köszönettel tartozik neki – fűzte hozzá.

Fidesz: Milyen felelőssége van az idősotthonok fenntartójának?

Dunai Mónika (Fidesz) az idősotthonok fenntartójának felelősségéről érdeklődött. Úgy látja, bár Magyarország sikeresen túl van a járvány elleni védekezés első szakaszán, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a fővárosi Pesti úti idősotthonban a gondozottak ápolása sem megfelelő, és más fővárosi fenntartású otthonban is komoly problémák merültek fel. Karácsony Gergely főpolgármestertől határozott cselekvés helyett csak magyarázkodást lehet hallani – vélte.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta: 55 ezren élnek idősotthonban, a fenntartó feladata a gondoskodás róluk. 3800-an élnek fővárosi fenntartású otthonban, és a főváros fenntartásában lévő idősotthonok minden tizedik lakója fertőzött, az elhunytak közül minden hatodik ilyen intézményben élt – magyarázta. Hozzátette: a Pesti úti otthonban 310-en fertőződtek meg és 45-en hunytak el közülük, az intézményben nem volt biztosítva a folyamatos orvosi ellátás és nincs elég ápoló.

Dunai Mónika szerint a történtek nem maradhatnak következmények nélkül. Mindenki a sikeres védekezésben érdekelt Budapesten is, és nem elfogadható a főpolgármester hanyagsága – közölte. Kásler Miklós kiemelte: számára a legfontosabb mindig is az emberi élet mentése volt, de ebben a helyzetben, amikor példátlan nemzeti összefogás alakult ki, vannak, akik megfeledkeznek a feladataikról és hagyják veszni a magyar embereket.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2020. május 25. 17:34
HAZUDNAK reggel, hazudnak délben, hazudnak este, hazudnak hétköznap, hazudnak ünnepnap! több ezer súlyos beteget küldtek haza ccccc! MERT az csak úgy megy, hogy a súlyos betegeket hazaküldik! OSTOBA ELLENZÉK, tényleg nagyon ostobák!
nyugalom
2020. május 25. 17:00
Idokozi valasztast a fovarosban! Tonkreteszik a fovarost!
Robur
2020. május 25. 15:12
Mint tudjuk, te tízparancsolattal gyógyító idióta, Budapest a gócpont.
llnnhegyi
2020. május 25. 15:09
Karácsony Gergely az interneten keresztül már januárban tudta, hogy a vírus terjedése,gyors az idősek körében. Már akkor, gyorsan intézkednie kellett volna! De,nem,nem és nem! A mai napig sem!!!! Karácsony Gergelyt bíróság elé kell állítani! Időközi önkormányzati választást Budapesten!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!