Navracsics Tibor a Mandiner Klubesten: Magyar Pétert sokan buzogánynak tekintik a baloldalon
Navracsics Tibor nemcsak Magyar Péterről beszélt, de arról is, miért mosolygott Karácsony Gergely mellett Budapest új villamosainak átadásán.
Mostanáig már 45 lakó meghalt és 310 fertőződött meg az idősotthonban.
„Karácsony Gergely cserbenhagyta a Pesti úti idősotthon lakóit” – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezető-helyettese az MTI-hez vasárnap eljuttatott videónyilatkozatában.
Böröcz László azt mondta: „borzalmasabbnál borzalmasabb hírek” jönnek a Pesti úti idősotthonból. Mostanáig már 45 lakó meghalt és 310 fertőződött meg az idősotthonban. Kiemelte: a hozzátartozók egyre rémesebb dolgokról számolnak be. Megerősítették, hogy az idősek orvosi ellátás nélkül voltak, nem figyeltek rájuk megfelelően. Most az is kiderült, hogy a járvány kitörésekor sok lakót kiszáradva, elhanyagoltan és alultápláltan szállítottak kórházba. „Nem csak az orvosi felügyelettel van gond, hiszen feleannyi ápoló és gondozó van az idősotthonban, mint amennyi szükséges lenne” – közölte a fideszes politikus.
„Karácsony Gergelytől mégis csak magyarázkodást, hárítást hallunk, és másra mutogatáson kívül nem tesz semmit hetek óta” – fogalmazott Böröcz László, hozzátéve: pedig most már egyértelmű, hogy Karácsonyék nem készítették fel az idősotthont a járványra és nem hozták meg időben a szükséges döntéseket. „Amikor az első fertőzések voltak, Karácsonyék akkor sem cselekedtek sőt, az időseket elhanyagolják, és méltatlanul bánnak velük. Ez egyszerűen elfogadhatatlan” – jelentette ki Böröcz László.
(MTI)