A zalaegerszegi Jobbik is eltűnt a süllyesztőben

2020. május 30. 15:33

A távozók azzal indokolták döntésüket, hogy „nem hajlandóak asszisztálni Jakab Péter diktatúrájához”.

2020. május 30. 15:33

Újabb jobbikos alapszervezet szűnt meg, miután a zalaegerszegi alapszervezet két tagja is a kilépés mellett döntött – írja az Origo. A portál értesülése szerint a két tag kilépése miatt a csoport létszáma tíz fő alá süllyedt, ami azonnali megszűnést eredményez a párt szabályzata alapján.

A mai napon a Jobbik Magyarországért Mozgalom Zalaegerszegi szervezetéből két tag kilépett, ezzel az alapszervezet elegendő létszám alá került, és jelenlegi formájában megszűnt létezni” – írták a volt zalaegerszegi jobbikosok az Origonak megküldött közleményükben. Döntésüket Jakab Péter politikai bosszúhadjáratával indokolták meg. 

– fogalmaztak. Ahogy az a közlemény szövegéből kiderült, számukra Sneider Tamás volt elnök, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely képviselő távozása volt az utolsó csepp a pohárban.

A baloldali irányváltáson átesett pártból a 2018-as országgyűlési választás óta folyamatosak a távozások, ez abból is látszik, hogy a választás után

a Jobbik parlamenti frakciója 26 fős volt, míg mára már csupán 17 főt számlál.

Az Origo információi szerint a zalaegerszegi kilépők egyike Nagy Dezső József, aki egyébként a csoport alelnöke is volt. A politikus tavaly októberben még a baloldali pártokat tömörítő Tiéd a Város Egyesület színeiben indult el egyéni képviselőként az önkormányzati választáson. 14 százalékos eredményével nem sikerült mandátumot szereznie, mindössze a harmadik lett a jelöltek között. A volt alelnök a portál telefonos megkeresésére elismerte, hogy valóban kilépett a Jobbikból, ugyanakkor hozzátette, ezen kívül nem kíván mást mondani. 

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. június 02. 09:40
Még hogy "kormányváltó erő???!!! " Mikor őket--a jobbikot-- is támgatni köllene ANTÚL(!) hogy az első szélfuvallatra hanyatt ne vágóggyanak--potocskánéstúl--jákobzsidóstúl......el vannak tévedve a saját önértékelésükbe' szerencsétlenek.
baviki
2020. május 31. 17:32
Már várom, mikor adja be a kulcsot az az i.d.i.ó.t.a Jakab... Hogy hány szavazót veszítettek az utóbbi 5-7 évben, senki sem tudja pontosan, de nagyon sokat... Valamikor ők voltak az ellenzék legfőbb ereje, de hol van az már? Azok az idióták azt hiszik, hogy ha mindenkit törölnek az oldalukról, akkor jobb lesz nekik! Annyira hülyék, hogy semmiből nem tanulnak...
llnnhegyi
2020. május 31. 12:10
A Jobbik erősödik( DK=Deviáns Klikk pártban) Jakab Péter és Vadai Ágnes nyelvescsokkal erősítették meg szövetségüket. Huj,huj...
Vakfolt
2020. május 31. 11:21
Törpejárás három és, .. bal, .. bal, .. bal!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!