Szerdán is több órára kisüt a nap, de helyenként kialakulhat kisebb zápor, esetleg zivatar. A Dunántúlon néhol még erős lesz a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb hőmérséklet 18-23 fok között várható. Csütörtökön északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de főként a keleti tájakon még több órára kisüt a nap. Elsősorban a Dunántúlon lehet számítani záporok kialakulására, esetleg zivatar is előfordulhat. A szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A minimumhőmérséklet 5-13, a maximumhőmérséklet 18-24 fok között valószínű.
Pénteken a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan alakulhat ki záporeső, néhol zivatar. A szél élénk, helyenként erős lesz. A leghidegebb órákban 6-13 fok lesz. Napközben 16-24 fokig melegszik a levegő. Szombaton és vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan várható zápor, néhol zivatar. A szél megélénkül, néhol meg is erősödik. Szombaton a minimumhőmérséklet 7-13, vasárnap 7-14 fok között alakul. A maximumok mindkét nap 16-24 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.
(MTI)