SzülinapozzOtthon: hátrányos helyzetű gyerekeket köszöntenek fel művészek

Hogyan viselitek a bezártságot? Kata, te hogy érzed magad előadóművészként a négy fal között?

Janza Kata: Rólam mindenki azt gondolta, hogy én nagyon szomorú leszek és biztos nagyon fog hiányozni a színház is. Furcsamód ez mégsem teljesen így történt. Az, hogy itthon maradhattam, nekem nagyon jót tett. Az elmúlt huszonöt évben a két gyermekem születését kivéve nem álltam meg egy pillanatra sem, ez már kezdett egy kicsit sok lenni. Úgy éreztem, hogy kellene egy kis megállás, töltődés. Például imádok főzni, de eddig hiába mondtam mindenkinek, hogy szerintem jól főzök, nem volt rá bizonyíték.

Azt nem mondom, hogy teljesen eltávolodtam a művészi munkától. Az Operettszínházzal elindítottunk egy csoportot, ahová minden héten kétszer felkerülnek videók. A színház elmúlt húsz évének nagy sikereiből válogatunk dalokat, ezeket picit átdolgozzuk a karanténhelyzetre. Ezt most nagyon élvezem. És a minőségi időt is, amit a családommal tölthetek.

Pintér Janka: Én két színész gyermekeként viszonylag kevés időt tudtam tölteni a szüleimmel. Ebben az időszakban viszont szinte minden este társasozunk, játszunk, főzünk együtt valamit, filmezünk, többet beszélgetünk egymással. Emellett most az embernek van ideje kicsit egyedül lenni, és magával is beszélgetni. Nekem erre nagy szükségem volt.

Az otthonlétben sem tétlenkedtek, hiszen mindketten részesei vagytok a #SzülinapozzOtthon kezdeményezésnek. Mi ez és kiknek szól?

P. J.: Janza Frigyes hozta létre a Hátrányos Helyzetű Falvak és Községek Fejlődéséért Egyesületet. Neki

Ennek az egyesületnek az első kezdeményezés a SzülinapozzOtthon projekt, ami tulajdonképpen egy Facebook-csoport. Ebben a csoportban minden nap különböző műsorokat szervezünk és különböző fellépőket hívunk: zenekarokat, énekeseket, bohócokat és mindenféle előadókat. Ők a születésnapjukon felköszöntik és előadásukkal megörvendeztetik a gyermekeket.

Hogyan éritek el a gyerekeket?

P. J: Múlt héten indult el a csoport, és mi is nagyon kíváncsiak voltunk, hogy rá fognak-e találni az emberek, eljut-e hozzájuk. Megkeressük a hátrányos helyzetű falvakat, felvesszük velük a kapcsolatot. De sokan maguktól is megtalálják a csoportot. Már az első héten rengeteg felkérésünk érkezett a szülinapos gyermekek szüleitől. A picik általában szomorúak, hiszen nem a legvidámabb dolog zárt ajtók között ünnepelni. Nem tudják áthívni a barátaikat, nem tudnak bulit szervezni, még a tágabb családdal sem tudnak találkozni. Ezért is gondoltuk, hogy ez egy jó kezdeményezés lehet.

J. K: Én is szívesen álltam a kezdeményezés mellé. Nem csak azért, mert a testvérem hozta létre az egyesületet, és mert Jankának, aki rengeteget dolgozik a kezdeményezésen, tudtam ezzel segíteni, hanem azért is, mert személy szerint is fontos és jó dolognak tartom. A karantén alatt ez volt az első alkalom, hogy élőben énekeltem, három dalból álló minikoncertet adtam, illetve beszéltem is kicsit a gyerekekhez meg a családokhoz. Más a nappaliban ülve, ingben, farmerban, fodrász meg minden nélkül otthonról előadni, de nekem nagyon nagy élmény volt. Ez is jól érzékelteti, hogy a színész is ember. Most különösen egy cipőben járunk mindannyian. Külön öröm volt, hogy sok művésztársam is csatlakozott a kezdeményezéshez, nagyon igényesen alakul a csapat összetétele. Ebben Jankának oroszlánrésze van.

Kik ezek a művészek?

J. K.: Például Bolba Éva és a JAZZterlánc zenekar, de Vágó Piros is mond mesét. Felkértük Mészáros Árpád Zsoltot, ő is fog majd énekelni. Emellett Békefi Viki is énekelt élőben a párjával. Ezeket a műsorokat természetesen minden gyermeknek csináljuk, de külön figyelünk a szülinaposokra, akiket név szerint is felköszöntünk a produkciók elején, nekik küldve ezeket a kis ajándékcsomagokat.

Milyen visszajelzéseket kaptok?

P. J.: Volt egy kisfiú, akiről megtudtuk, hogy nagyon szereti a lovakat és nagyon szeretne lovagolni. Neki azt adták volna a szülei születésnapjára, hogy elviszik egy lovagló túrára. Ez sajnos nem jöhetett össze. Így mi

Ennek a kisfiú annyira örült, hogy elsírta magát.

J. K.: Nekem Janka mutatott egy fényképet, amin az látszott, hogy a gyerekek a monitor előtt ülnek, a kis fejükön fülhallgató, és engem hallgatnak. Megható volt, én is elérzékenyültem, annyira jó volt látni.

Hányan vannak most a csoportban?

P. J.: Egyelőre körülbelül hétszáz tagnál tartunk, de nemrég sikerült elérni több óvodát és óvodáscsoportot, ők a héten fognak csatlakozni. Lassan elérjük az ezer főt, és utána reméljük, hogy robbanásszerűen egyre többeket érünk majd el, több gyermeknek tudunk ajándékot adni.

Mit tapasztaltok, hogyan hat a gyerekekre a bezártság?

J. K.: A legtöbb kicsinek nagyon hiányzik a mozgás öröme. Azok a gyerekek, akiknél nincsen kert vagy bármi lehetőség, hogy kimehessenek a szabadba, nagyon nehezen viselik ezt a bezártságot. Szerintem

Személyesen is tudom, hogy mennyire fontos és jó az, ha van egy program, amit lehet várni. Ez a csoport, amin Jankáék dolgoznak, nem csak a szülinaposoknak, hanem minden gyereknek szól. Hallgathatják a mesét, rajzolhatnak, táncolhatnak, és később is visszanézhetik a videókat. Függetlenül attól, hogy valakinek születésnapja van vagy nincs, a gyerekeket lefoglalja, aktivizálja őket. Így nekik is beállhat ez a ritmus, hogy lesz mit várniuk. Szerintem ez egy fantasztikus dolog, mert ez tudja tartani bennük a lelket.

Sok példát látni rá, hogy a mostani nehéz helyzet segítő szándékot szül az emberekben. Lehet ennek akár hosszú távú hatása is?

J. K.: Én sajnos egy kicsit borúlátó vagyok ezzel kapcsolatban. Aggódom, hogy ha visszaáll minden a régi kerékvágásba, akkor eltűnnek ezek a kezdeményezések, ez az aktivitás és összefogás, amiért persze nagy kár lenne. Én magam is tettem fogadalmakat, hogy mindent másképp szeretnék majd csinálni, aztán hogy a gyakorlatban ez megvalósul-e majd, azt nem tudom. Mindenképpen törekedni fogok rá. Azt hiszem, hogy ha egy picit mindenki megtart a fogadalmaiból, akkor

megmarad egy kicsi a minőségi közös családi időből is.

P. J.: A bezártság negatívumai ellenére jó tapasztalat, hogy online mennyi mindent lehet csinálni. Ezelőtt rendszeresen elkéstem a táncóráimról. Ezeket az órákat, ha nem is olyan minőségben, mint élőben, de majdnem olyan jól meg lehet tartani online is. Bennem állandó feszültséget okozott, hogy nem értem oda egyik dolgomról a másikra, de szerintem jellemző volt ez mindenkire ebben a felgyorsult világban. Ebből talán egy picit lejjebb lehetne adni.