Szijjártó: Újabb négy repülőgép hozott védőfelszerelést Magyarországra

2020. április 24. 16:56

„A Szentszéknek pénteken 50 ezer maszkot szállított Magyarország” – mondta a külügyminiszter.

2020. április 24. 16:56

Négy repülőgéppel újabb, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök érkeztek pénteken Budapestre a Kína és Magyarország között működő légi hídon – nyilatkozta a közmédiának a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Szijjártó Péter elmondta: 4 millió 600 ezer kesztyű, 1 millió 150 ezer maszk, valamint 500 lélegeztetőgép működtetéséhez szükséges eszköz érkezett. „A mai nap világosan megmutatta, hogy a nemzetközi együttműködésnek milyen komoly jelentősége van a világjárvány idején” – fogalmazott, majd hozzátette: Magyarország adományként több száz vírustesztet kapott Kínától.

Beszámolt arról is, hogy a macedónok is kaptak adományokat, ám a maszkokat és egyéb eszközöket nem tudták elhozni Kínából a légi szállítási képesség hiányában. „Az Észak-Macedóniának szánt kínai adományokat az egyik repülőgépünk hozta el” – mondta a miniszter, hozzáfűzve: a védőeszközöket hétfőn közúton szállítják el a macedónok. „A Szentszéknek pénteken 50 ezer maszkot szállított Magyarország” – mondta Szijjártó Péter. A Vatikán az idős papok egészségének megőrzése érdekében kért védőeszközöket. „Mi természetesen azonnal reagáltunk” – közölte.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. április 25. 12:02
Robokuty,csúcs vagy,cél az egymillió maszk...hajrá...:)
bertrand
2020. április 24. 19:47
Szíjjártó, te szerencsétlen fasz, ennyi pénzből egy maszkgyárat lehetne létrehozni!
VakzKommondor
2020. április 24. 17:05
Strómanok felkészülnek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!