Hosszú Katinka és az Iron csapat 1,5 millió forintot ad koronavírus-kutatásra – Jó Hírek

2020. április 02. 08:21

Ezzel szeretnék támogatni a Semmelweis Egyetem Alapítvány munkáját.

2020. április 02. 08:21

A koronavírus-járvány miatt elhalasztották a 2020-as nyári olimpiát is. Hosszú Katinka és az Iron csapat ezért úgy döntött, hogy segítséget ajánl fel a koronavírus miatt kialakult rendkívüli helyzetben.

Mindenképp szerettem volna segíteni valamilyen módon a jelenlegi helyzeten, ezért megkérdeztem Dr. Merkely Béla rektor urat, aki egyben csapatorvosunk is, hogyan tegyem” – írja közösségi oldalán az úszó.

Az ő ajánlásával adományozott az Iron csapat (Gelencsér Máté, Batházi Tamás és maga Hosszú Katinka) 1,5 millió forintot a koronavírus kutatására a Semmelweis Egyetem Alapítványnak.

Aki teheti, kérem hasonlóan járjon el! Remélem minél hamarabb lesz siker a helyzet megoldására!” – hívja fel a figyelmet Katinka.

***

Ön is kezd telítődni a vírus-, járvány- és karanténügyi rossz hírekkel, nyomasztással, horrorsztorikkal? A Mandiner új hírsorozatba kezd, melyben – többek között – hazai és nemzetközi pozitív fejleményeket, sztorikat, a szolidaritás és együttműködés példáit fogjuk hangsúlyosan bemutatni. Indul tehát Jó Hírek rovatunk!

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krotak
2020. április 02. 16:08
Utaltam pénzt olyan alapítványnak is, melyről kiderült, hogy a beérkezett több száz milliós összeg több min t 80%-a ment el a működési költségekre. Az sms küldésről nem szoktam le, nem mindenki korrupt.
Hurex
2020. április 02. 09:38
Mandi!!! Már tölitek a hsz-t ?? Diktatúra?? ki ez a HK ????
libsimentes_övezet
2020. április 02. 09:15
szánalmas pr
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!