A hatalmas vihar miatt több gép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Az induló és az érkező járatok esetében is jelentős késések várhatók.
A miniszterelnök a Facebook-oldalán jelentette be az új intézkedéseket.
Videón jelentkezett be a Facebookon a miniszterelnök. Elmondta: a védekezés első szakasza lezárult, az ország sikeresen felkészült a tömeges megbetegedésekre. „Önökkel együtt megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon.” Kiemelte, hogy az idősek és a veszélyeztetettek védelmét továbbra is fent kell tartani.
A miniszterelnök az alábbi fontosabb bejelentéseket tette:
Orbán elmondta: továbbra is folyamatosan konzultálnak a járványügyi szakemberekkel, az érvényben lévő szabályozást kéthetente felülvizsgálják majd.
(Mandiner)