A Veszprém bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe

2020. április 24. 15:54

Az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága pénteken törölte az egyenes kieséses szakaszt.

2020. április 24. 15:54

A férfi BL a csoportkör után, a rájátszás első fordulója előtt szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. A negyeddöntőbe jutásért a Veszprém a lengyel Orlen Wisla Plock, a MOL-Pick Szeged pedig a címvédő északmacedón Vardar Szkopje csapatával találkozott volna, majd továbbjutás esetén a negyeddöntőben a két magyar együttes egymással játszott volna.

A jelenlegi tervek szerint a négyes döntőt december 28-29-én rendezik Kölnben a két csoport első két-két helyezettje, vagyis a spanyol Barcelona, a francia Paris Saint-Germain, a német THW Kiel és a Telekom Veszprém részvételével. A többi csapat számára véget ért a BL-szezon.

Az EHF a világjárvány miatt júniusra tervezett összes mérkőzését törölte. Közleménye szerint a férfi BL egyenes kieséses szakaszának két fordulóját a sűrű versenynaptár, valamint az EHF új média és marketing megállapodásai miatt nem lehet ősszel megrendezni.

Női Bajnokok Ligája

A női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének céldátuma nem változott, az európai szövetség továbbra is úgy tervezi, hogy a tornára szeptember 5-6-án kerül sor. Jelenleg vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a negyeddöntőket meg lehet-e rendezni szeptember 3-án. Amennyiben a szeptemberi időpont nem tartható, akkor októberre halasztják a tornát, a negyeddöntőket törlik, a négyes döntőben pedig a két csoport első két-két helyezettje, vagyis a címvédő Győri Audi ETO KC, a francia Metz HB és Brest Bretagne, valamint a dán Esbjerg HB léphet pályára.

EHF Kupa

A férfi EHF Kupát – amelyben a Grundfos Tatabánya KC szerepelt – törölték, a hátralévő csoportmérkőzéseket, a negyeddöntőket és a négyes döntőt sem rendezik meg. Ugyancsak végeredmény nélkül befejezettnek nyilvánították a női EHF Kupát – amelyben még versenyben volt a címvédő Siófok KC –, illetve a férfi és a női Challenge Kupát.

Az EHF a döntéseit olyan kormányzati intézkedésekkel indokolta, mint például az utazási korlátozások és a jelentős tömeget vonzó események tilalma. Az európai szövetség célja, hogy az évadot a „lehető legjobb módon” fejezzék be, de ez ne legyen rossz hatással a következő idény kezdetére.

(MTI)

(A kép forrása: blikk.hu)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Veernewl
2020. április 25. 07:54
Ezt így senkinek sem jó, a Szegeddel és a többi feltörekvő csapattal szemben pedig kifejezetten gusztustalan.
my fair lédig
2020. április 24. 20:22
Lerágom a körmöm az izgalomtól.
pemete jakab
2020. április 24. 19:20
A versenysport a pénzről szól, most már arról is mennyire nem fair.
cutcopy
2020. április 24. 17:30
Elég méltánytalan a többiekkel szemben..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!