Arra a riporteri felvetésre, hogy az ellenzék a parlamenti felhatalmazás időkorlátjának hiányát kifogásolta, a miniszter úgy reagált: az időkorlátról szóló vita értelmetlen és álszent. Senki nem tudja, hogy a parlament egyáltalán képes lesz-e egy most meghatározott időpontban, például 90 nap múlva összeülni, amivel viszont azt kockáztatja, hogy hatályukat vesztik a járvány miatti fontos intézkedések. De az ellenzék érvei azért is álságosak, mert a törvényhozás bármikor visszavonhatja a felhatalmazást a kormánytól. Továbbá a törvényjavaslat szűk időbeli és tárgyi hatályt is rögzített. A felhatalmazás a járvány következményeinek minimalizálására, a károk enyhítésére vonatkozik, és csak a veszélyhelyzet fennállásának idejére.
Varga Judit szerint a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat ellen jól összehangolt támadás indult. Míg a korábbi napokban még konstruktív hétpárti egyeztetés folyt a parlamenti pártok között, addig hétvégén beindult a „liberális-Soros kórus”, a jól ismert szereplők álhír, fake news terjesztésbe kezdtek, ami – mondta a miniszter – súlyos és szégyenletes.
Miközben Európa többi országa küzd az életekért, az egészségért, a gazdasági károk enyhítéséért, vannak politikusok Európában, akik egyes országokat kipécéznek és gyengítik a védekezést. Rendkívül káros, amit most tesznek – jelentette ki az igazságügyi miniszter.