Hazatért 502 magyar a vesztegzár alá helyezett tiroli térségből

2020. március 31. 07:12

A hazatérőkre két hét hatóságilag elrendelt házi karantén vár, „azonban most már itthon vannak, és ez a legfontosabb” – emelte ki Szijjártó Péter.

2020. március 31. 07:12

Négy autóbuszból és a közel 150 személygépkocsiból álló konvojjal hazatért hétfő éjjel 502 magyar a korábban karantén alá helyezett tiroli településekről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éjszakai Facebook-bejegyzésében. A konvoj „ezekben a percekben érkezik a határra” – írta a miniszter röviddel éjfél után.

Emlékeztetett arra, hogy Ausztria Tirol tartományának öt települését március 13-án két hétre karantén alá helyezték, hogy lassítsák a koronavírus terjedését a régióban. A lezárt területen több mint félezer magyar tartózkodott munkavállalás céljából, és így valamennyien vesztegzár alá kerültek.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra is: az eredetileg március 28-án lejáró karantént a tiroli tartományi kormányzat április 13-ig meghosszabbította, azonban szigorú kikötések mellett a tünetmentes külföldi állampolgárokkal kivételt tettek. „Magyarország természetesen vállalta a kiszabott feltételeket, így nyilatkoztunk arról, hogy állampolgárainkat visszafogadjuk, és gondoskodunk hazaszállításukról” – szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: a hazatérőkre két hét hatóságilag elrendelt házi karantén vár, „azonban most már itthon vannak, és ez a legfontosabb”.

(MTI)

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2020. március 31. 12:29
Elmentek a turisták, már nem kell takarítani.
barnabibambi
2020. március 31. 11:51
Látom sokaknál leesett a tantusz! Pedig már régóta tudott dolog hogy külföldről jönnek haza a melósok,a síelők,turisták.És rendületlenűl jönnek mennek az ingázók és a kamionok.Tulajdonképpen a határzár egy nagy hazugság mert a mormota asszony rendelete egy nagy nulla hisz nem hajtják végre azaz szabotálnak. Szinte garantált hogy a fentieknek és az előzményeknek köszönhetően hatványozódnoi fog a vírus fertőzöttek,a kórházi ápoltak és az elhalálózottak száma!
barnabibambi
2020. március 31. 11:49
Látom sokaknál leesett a tantusz! Pedig már régóta tudott dolog hogy külföldről jönnek haza a melósok,a síelők,turisták.És rendületlenűl jönnek mennek az ingázók és a kamionok.Tulajdonképpen a határzár egy nagy hazugság mert a mormota asszony rendelete egy nagy nulla hisz nem hajtják végre azaz szabotálnak. Szinte garantált hogy a fentieknek és az előzményeknek köszönhetően hatványozódnoi fog a vírus fertőzöttek,a kórházi ápoltak és az elhalálózottak száma!
u.cserkész
2020. március 31. 11:32
Azért tényleg érdekes. Sokan mentek dolgozni nyugati országokba és egy idő után közösségi fórumokon dicsekedtek, hogy bezzeg ott milyen jó és milyen szar Magyarországon minden. Most, amikor baj van "haza"pofátlankodnak a lesajnált országba, a színvonal alatti egészségügyet megterhelve. Mert ne gondoljuk, hogy a különböző országokból visszacsődült emberek nem növelik a fertőzésveszélyt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!