Karácsony Gergely azt kérte: az idősellátásban, illetve az iskolák bezárása miatt a közétkeztetésben felmerülő kérdésekkel a lakosság a kerületi önkormányzatokat keresse meg. Azt is mondta: keresik a megoldást, hogy például a bérleti díj átütemezésével segítsék azokat a vállalkozásokat, amelyek a fővárostól bérlik üzlethelyiségüket és a forgalomcsökkenés miatt nehéz helyzetbe kerültek. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, a fővárosi operatív törzs vezetője arról beszélt: Budapest vezetésének elsődleges feladata, hogy a közszolgáltatásokat, például a közvilágítást, az ivóvízellátást, a szemétszállítást, a közterületek takarítását biztosítsa a fővárosban.
„Ezeket a közszolgáltatásokat biztosítjuk, amíg lehet” – fogalmazott, megköszönve az ezeken a területeken dolgozók munkáját. Megismételte, hogy a lomtalanításokat felfüggesztik. Hangsúlyozta: továbbra is probléma a védőfelszerelések hiánya, ezért – noha elvileg ez nem a főváros feladata – azon dolgoznak, hogy védőfelszerelést szerezzenek, és megvédjék a „fronton”, az egészségügyben dolgozókat.
(MTI)