Jobbik: Fontolja meg a kormány a tömegrendezvények betiltását!

2020. március 05. 11:45

A Jobbik ideiglenesen megtiltaná az ezer fősnél nagyobb, zárt térben tartandó rendezvényeket.

2020. március 05. 11:45

A Jobbik megfontolásra javasolja a kormánynak a koronavírus-fertőzés terjedésének akadályozása érdekében az ezer fősnél nagyobb, zárt térben tartandó rendezvények betiltását. Lukács László György, a Jobbik alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján szorgalmazta azt is: a nyílt helyszíneken tartott hasonló események szervezői végezzenek kockázatelemzést, az eredmény ismeretében pedig fontolják meg, el lehet-e érni és miként, hogy ezeken a rendezvényeken „ne legyen fertőzésveszélyes állapot”.

Mi azt szeretnénk, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban legyen, de azt is szeretnénk, hogy méltó módon meg tudjunk emlékezni egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkről, március 15-ről – folytatta Lukács László György. Kijelentette, „a koronavírus-járvány küszöbén” arra van szükség, hogy kormányzati kommunikáció helyett az erőforrásokat a megelőzésre, a védekezésre és a tájékoztatásra fordítsák.

Amíg a kormány hitelesen, pontosan dolgozik, és tisztességesen tájékoztatja a magyar embereket, addig a parlamentben és a parlamenten kívül is számíthat a Jobbik támogatására ezekben az ügyekben – hangsúlyozta az ellenzéki képviselő, hozzátéve: „a Jobbik mindig is egy törvény- és rendpárti párt volt”.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ThunderDan
2020. március 05. 15:36
Duguljatok már el. Mondjuk titeket úgy sem fenyeget többé a veszély, hogy 10 embernél több lenne jelen pl. egy március 15-i rendezvényeteken...
zakar zoltán béla
2020. március 05. 14:28
Ez a "Jobbik" pártrendezVÉNYeire és a fr-akció üléseire is vonatkozik?
luisbathhelena
2020. március 05. 13:05
Bal/jobbf@szok a "tomegrendezveny" kategória benneteket már rég nem érint :)))
Nuttika
2020. március 05. 12:59
Úgy hisztiznek, mint ha tömegek fertőződtek volna meg és már elhunytak is lennének, ezzel szemben két külföldi diák van, egyikük magától jelentkezett, a másikuk viszont csak egy hét után, ő lehet, fertőzött. Emiatt most ne azokat figyeljük, akikkel kapcsolatba léptek, hanem rendeljünk el országos kijárási tilalmat. Az sokkal jobb lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!