Fehérbe öltözött a Lánchíd az egészségügyi dolgozók tiszteletére

2020. március 28. 13:10

A Lánchíd „apró gesztusként” péntektől az orvosok, ápolók köpenyének színét viseli – fogalmazott a főpolgármester.

2020. március 28. 13:10

A koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére péntektől fehér díszkivilágítást kapott a Lánchíd – tudatta Budapest főpolgármestere szombaton, a Facebook-oldalán közzétett videójában. Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy a Lánchíd „apró gesztusként” péntektől az orvosok, ápolók köpenyének színét viseli. A fehér „egy újrakezdés lehetősége is, egy olyan világé, ahol azokat az embereket, akik életeket mentenek, a baj elmúltán is jobban meg fogjuk becsülni” – tette hozzá.

Azt mondta, „bár az elmúlt években hajlamosak voltunk róla megfeledkezni, de most a járvány idején mindenki számára világossá vált, hogy milyen fontosak azok az emberek, akik az egészségügyben dolgoznak”. Az egész város, az egész ország egy emberként drukkol az orvosoknak, az ápolóknak és az őket segítőknek, hogy az ország legyőzhesse a járványt – fűzte hozzá. A főpolgármester a budapestiek nevében köszönetet mondott az egészségügyben dolgozók munkájáért.

(MTI)

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illiberator
2020. március 28. 20:25
A kettő együtt. Ez rendben. Most, hogy sokan otthon vagyunk a számítógép előtt. Nem nagy fáradtságság egy online átutalás. Nem ártana, ha az átutalási bankszámlaszamot naponta "reklámoznák". Persze a ballibsik ezt "tarhálásnak" bélyegeznék.
még fokozza
2020. március 28. 20:03
Taps van. Nem Orbánt tapsolják. Pedig ő szeretné legjobban. Néha fizet is érte.
Fregoli
2020. március 28. 19:35
Ezt a barom Karácsonyt... Erre a faszságra van pénze az önkormányzatnak? Akkor meg minek sír?
balbako_
2020. március 28. 19:09
Karigeri az ujjbegyét a társadalom ütőerén tartja és érzi a járvány ellen mit kell tenni Budapest uraként.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!