Itt vannak a friss bejelentés részletei: több tízezer fiatal örülhet ennek

Panyi Miklós államtitkár elmondta, hogy az Otthon Start Program fiatalok tízezreinek nyújt érdemi segítséget az első otthon megszerzéséhez.

Az ügyfelek kiszolgálása folyamatos lesz az új koronavírus okozta járvány idején.
A bankfiókok túlnyomó többsége a szokott módon működik hétfőtől is, az ügyfelek kiszolgálása folyamatos lesz az új koronavírus okozta járvány idején – tudatta a Magyar Bankszövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Azt írták, hogy a bankrendszer résztvevői folyamatosan figyelemmel kísérik a fertőzésről szóló információkat, és ezeknek megfelelően biztosítják a pénzügyi szolgáltatások zavartalanságát. A magyar bankszektor úgy tervez, hogy a vírushelyzet kockázatait tekintetbe véve nagy számban legyenek normál üzemmenet szerint nyitva tartó fiókok. Az esetlegesen zárva maradó létesítményekről a bankok honlapjain lehet tájékozódni – tették hozzá.
A válságkezelési intézkedések részeként előfordulhat, hogy „a bankfióki szolgáltatások optimalizációja miatt” egyes kisebb forgalmú helyeken szüneteltetik a személyes kiszolgálást, hogy a munkatársakat a nagyobb hatékonyságú területekre és egységekbe tudják átcsoportosítani. A banki termékek és szolgáltatások elektronikus elérhetőségét kiemelt figyelemmel biztosítják a bankszektor tagjai – emelték ki. A Magyar Bankszövetség úgy értékeli, hogy a bankszektor működése stabil, és ez az állapot biztonságosan fenntartható.
Az ügyfeleket arra kérik, hogy vírusfertőzési tünetek esetén ne menjenek be személyesen a fiókokba. Alkalmazkodjanak ahhoz, ha közegészségügyi okokból egyes, nagyobb forgalmú létesítmények egyszerre csak megadott számú klienst fogadnak. Várakozáskor legalább egyméteres távolságot tartsanak egymástól. Az ügyintézési időt a lehető legjobban rövidítsék le, az elektronikus csatornákon elintézhető teendőket pedig digitálisan rendezzék – sorolták.
Arra biztatták az embereket, hogy vegyék igénybe az internet-, mobil-, videobankokat, használják az azonnali fizetési szolgáltatást. Így ugyanis gyorsan, biztonságosan és könnyen el tudják intézni pénzügyeiket. Vásárláskor használják bankkártyáikat, az érintőkártyákat ki sem kell adni a saját kézből. Ez a megoldás nem csupán praktikus, de higiénikus is – írták.
A dolgozók aktuális létszáma és az ügyféltérben tartózkodó kliensek számának korlátozása miatt előfordulhat, hogy egyes, nagyobb forgalmat bonyolító fiókok előtt várakozni kell. Ilyen esetben türelmet kér a Magyar Bankszövetség – olvasható a közleményben.
(MTI)