Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány ellen Hollik

2020. február 21. 07:43

A DK gazdálkodásáról eddig is ellentmondásos hírek jelentek meg.

2020. február 21. 07:43

Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel, a DK elnökével szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés mentelmi bizottságánál – értesült a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: miután Gyurcsány Ferenc leadta a vagyonnyilatkozatát, annak elemzése alapján a Világgazdaság azt írta, hogy 1,1 milliárd forint útja homályban marad az egykori kormányfő vagyonában. „Hacsak azt nem feltételezzük, hogy a pártelnök havi átlagban valamivel több mint 23 millió forintot költött az elmúlt négy évben” – fogalmazott a Világgazdaság. Hollik István múlt héten azt mondta, hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza „zavaros” anyagi helyzetét.

A DK gazdálkodásáról eddig is ellentmondásos hírek jelentek meg. A párt irodája 2018 novemberében ugyanis leégett, erre hivatkozva pedig Gyurcsány Ferencék maguk ismerték el, hogy minden igyekeztük ellenére a bizonylatok, dokumentumok egy részét nem tudták pótolni a tűz után.

Az adózás rendjéről szóló törvény szerint az adatszolgáltatáshoz szükséges dokumentumokat a szervezet székhelyén kell tárolni, ha pedig azokat mégis más helyen őrzik, azt be kell jelenteni a NAV-nak. A tűz viszont a DK Teréz körúti irodájában ütött ki, nem a civil szervezetek névjegyzékében szereplő hivatalos székhelyükön, ami a Victor Hugo utcában van. Így vagy az állítólag elégett iratok ügyében nem mondd igazat a párt, vagy nem jelentette be, hogy azokat máshol őrzik.

A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy a DK a Magyar Közlönyben már közzétette 2018-as beszámolóját. Ez alapján viszont Gyurcsányék vagy nem mondanak igazat a megsemmisült iratokról, vagy ha mégis, akkor a közzétett beszámoló nem lehet hiteles a szükséges dokumentumok híján.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. február 21. 18:58
Valaki szóljon az állampártnak,fordítva ültek fel a lóra...:)
Coccothraustes
2020. február 21. 14:25
Helyes. A bolgár tehén offshore számláit is vizsgálják?
fogas paduc
2020. február 21. 12:01
Gyurcsány gazdagodása elévülés miatt nem vizsgálható egy kb 2004-s bírósági ítélet szerint.
makapaka2
2020. február 21. 11:23
A lopott villával mikor számoltatják el Dobrevéket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!