Tordai: A Párbeszéd szembemegy a Fidesz gyűlöletkeltő kampányával

2020. február 17. 13:35

Az ellenzéki politikus szerint hiába mondta azt Orbán Viktor, hogy jól végezték a dolgukat, se a számok, se a tapasztalati tények nem ezt erősítik meg.

2020. február 17. 13:35

A Párbeszéd szembemegy a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök cigányok elleni gyűlöletkeltő kampányával – jelentette ki Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője hétfőn budapesti sajtótájékoztatón. A párt szembemegy „azzal a gyűlöletkeltő propagandával, azzal az új, aljas, félelmekre építő fideszes kampánnyal, amit most éppen a gyöngyöspatai cigány gyerekek és általában a magyar cigányság ellen kezdett meg Orbán Viktor és a Fidesz” – fogalmazott Tordai Bence, hozzátéve, hogy a kormánypárt ezzel elárulja azokat a cigányokat is, akik rájuk szavaztak.

Eddig is számtalan csoport volt célkeresztben – folytatta az ellenzéki politikus –, ezért ki kell állni egymásért, és egy vasárnapra, a fővárosba szervezett tüntetésen közösen kell kifejezni az egyet nem értést azzal az orbáni politikával, amelynek nemcsak a cigányok lesznek a kárvallottjai, hanem a teljes társadalom. Az ellenzéki politikus szerint hiába mondta azt Orbán Viktor, hogy jól végezték a dolgukat, se a számok, se a tapasztalati tények nem ezt erősítik meg.

Tordai Bence közölte, a gyöngyöspatai roma nemzetiségi önkormányzat vezetői a párt meghívására beülnek az Országgyűlés hétfői ülésére. Berki Sándor, a Párbeszéd Nógrád megyei alelnöke azt mondta, Orbán Viktorral ellentétben pártja hisz a társadalmi szolidaritásban és a jogegyenlőségben. A kormányfő vasárnapi évértékelőjében olyan emberekről beszélt, akiknek a véleményét ő soha nem hallgatja meg – mondta a politikus, hozzátéve, hogy pártja ezért lehetőséget biztosít arra, hogy a gyöngyöspatai roma önkormányzat elmondhassa véleményét.

Csemer Géza, Gyöngyöspata roma nemzetiségi önkormányzatának elnöke arról beszélt: mélyen el van szomorodva, hogy most egy olyan országban élünk, ahol a magyar állam szerint akkor sem lehet egy cigány embernek igazsága, ha azt a bíróság törvényesen kimondta. Ezen jogtalanság miatt szerveznek vasárnapra tüntetést Budapestre – mondta.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugán
2020. február 18. 21:52
Szembe megy a gyűlölettel? Akkor könnyen szembe találhatja magát saját magával!
Lehelke
2020. február 17. 21:12
Ebben az országban a dolgos, rendes életet élő cigánynak nincs félnivalója. Sőt: soha nem látott lehetőségeket kaptak az elmúlt 10 évben. Félnivója a félmaffiózó, gyilkosindulatú cigánynak és felbújtóinak, pld. Tordainak kellene, hogy legyen!
reflex2
2020. február 17. 20:55
Na ez tényleg csak egy környezet szennyező fehérjehalmaz. Vele is csak többen vagyunk, de jó, hogy csak egy van belőle.
citizen12
2020. február 17. 19:38
"A Párbeszéd szembemegy a Fidesz gyűlöletkeltő kampányával" De hisz éppen Tordaiék csinálják a gyűlöletkeltő kampányt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!