Négy diák ellen indult eljárás a nagykátai középiskolában történtek miatt

2020. február 05. 12:14

A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt nyomozott.

2020. február 05. 12:14

Ahogy korábban mi is írtuk, megfenyegette és leköpte tanárát egy szakiskolás diák Nagykátán. A távirati iroda tájékoztatása szerint négy diák ellen indított eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság, amiért részt vettek az egyik középiskola tanárjának megfenyegetésében. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a honlapján emlékeztetett arra, hogy néhány nappal ezelőtt került fel az a videofelvétel az internetre, amelynek alapján február 1-jén megindult a nyomozás. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt nyomozott.

Az egyik nagykátai középiskolában január 31-én rögzített felvétel szerint egy diák a tanárját szidalmazta, fenyegette, többször felé ütött. Eközben több tanuló hergelte, buzdította, akadályozta a tanítást. A nagykátai rendőrök február 3-án két 15 éves fiút gyanúsítottak meg közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével. Mindketten elismerték és megbánták a terhükre rótt bűncselekményt – közölte a rendőrség, hozzátéve: a diákok nem gondolták, hogy baj lehet a fellépésükből.

További két tanulóval szemben indult büntetőeljárás – február 4-én – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Egyikük, egy 15 éves fiú nem ismerte el a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. A másik, egy 16 éves fiú is tagadta a bűncselekmény elkövetését, ő a gyanúsítás ellen panasszal élt – áll a közleményben.

(MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citizen12
2020. február 05. 19:04
Nincsenek illúzióim. Az elmúlt évtizedek tanárveréseinek elkövetői szerintem egyetlen napot sem töltöttek büntetésben, maximum felfüggesztettet kaptak. Az meg, hogy majd lesz iskolarendészet? Ugyan már! 10 évvel ezelőtt is ígérgették, de csak addig, amíg el nem terelődött a figyelem. A tanárokat nem védi meg a hatalom. Utánpótlás nincs, a mai fiatalok nem akarnak éveket tölteni/ költeni arra, hogy majd a gettók lakói röhögve kicsinálják őket.
becike4
2020. február 05. 13:26
Gulágra velük!
Laudaricus
2020. február 05. 13:17
Pár napos indexes hír, hogy a "demokrácia őshazájában" kirúgtak egy diákot, csak azért a PornHub intrózenéjét merte dobolni... Hol van az erőszaktól egy sima zenélés? Valahogy nem hallom a Nemmagyar Helsinki Bizottság, a TASZ, meg az ottani "jogvédő" szervezetek sivalkodásait...
Mr. Tommy Lee
2020. február 05. 12:19
Korábban is írtam: egy hónapig verni őket minden nap, utána jöhet a börtön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!