Mi változott a vasfüggöny leomlása óta a visegrádi országok médiapiacain?

Mi változott a vasfüggöny leomlása óta? Új konferenciát szervez az MCC a Budapest Lectures keretei között.

A vasfüggöny leomlását és a rendszerváltást követően a közép-kelet európai országok médiapiaca jelentősen megváltozott. A nagy nyugat-európai vállalatok könnyedén meghódították az újonnan megnyílt, kevésbé szabályozott piacot. Az 1990-es évektől kezdődő átalakulásban játszott kulcsfontosságú szerepüket gazdasági, kulturális és politikai tényezők befolyásolták. Az érintett országok némelyike üdvözölte ezeket a befektetéseket vagy éppenséggel profitált belőlük, mások viszont úgy vélték, hogy a nyugati tőke káros hatást gyakorol a sajtószabadságra. 

Vajon mindez valós változást és egyensúlyt hozott az információs térben vagy csupán a hajdani szovjet-kommunista szereplőket illették új névvel? Szükséges-e egy országnak a ‘nemzet hangját’ megóvni a piaci erőkkel szemben? A média a politika része vagy pusztán annak külső megfigyelője? Kinek a felelőssége a médiapluralizmus biztosítása? Milyen szerepe van napjaink demokráciájában a médiának?

Időpont: 2020. február 19. 18:00-19:30

Helyszín: Budapest Music Center (1093 Budapest, Mátyás u. 8.)

Itt regisztrálhat.

Vendégek:

Lukáš Kovanda, cseh közgazdász, író, a Czech Fund vezető közgazdásza

Łukasz Warzecha, lengyel újságíró, politikai kommentátor, Do Rzeczy magazin

Szalai Zoltán, lapigazgató-főszerkesztő, Mandiner

Moderátor: Surjányi Fanni, kutatási igazgató, MCC

A Budapest Lectures újabb vitaestje kapcsán Szalai Zoltánt, az MCC igazgatóját és a Mandiner lapigazgatóját kérdeztük.

***

A magyar sajtóviszonyok rendszerváltás utáni átalakulása egyedi jelenségnek számított, vagy lehet párhuzamot találni a környező országokban?

Úgy gondolom, hogy a visegrádi országokban, és más volt kommunista országokban is nagyon hasonló folyamat zajlott le. A különböző állami kézben, alapvetően a pártirányítás alatt lévő sajtótermékeket privatizálták. Ezeket nagyrészt nyugati cégek vásárolták meg, akiknek elsősorban az volt az érdekük, hogy profitot szerezzenek. Sokszor az eladás körülményei is kérdésesek voltak, éppen ezért ragaszkodtak a már jól bevált szerkesztői gárdákhoz, a régi kommunista főszerkesztőkhöz.

nem bolygatták meg a szerkesztőségeket. Az ekkor még a nyomtatott piacon is nyereségesen működő lapokból pedig kivették a profitot. A magyar újságírók nagyjából ugyanazok maradtak, akik a rendszerváltozás előtt, az első szabad választások előtt is írták a lapokat.

Milyen előnyei és hátrányai voltak ennek a privatizációs folyamatnak?

A privatizáció mellett érvként ez esetben a fizikai és a humántőke beáramlását említhetjük. A térségbe benyomuló cégek már megküzdöttek a ’70-es és ’80-as évek sajtópiac-válságaival: mind a szerkesztőségi, mind a kiadói folyamatokat áramvonalasították. A tőkének és a szakértelemnek ez a párosítása képes lett volna felkészíteni a magyar piacot is a fenntartható működésre. Sajnos ez nem így lett: a térségben privatizáló német, svájci és osztrák vállalatok első sorban szabadpiaci befektetésként tekintettek a posztszocialista jelenlétre, ahol az elsődleges – és meglehetősen rövidtávú – cél volt a megtermelt profitok hazajuttatása.

jó példa erre a magyar vagy akár a cseh vidéki sajtó piaca. Utóbbi esetén szinte kizárólag egy német vállalat fölözte le a vidéki lapokat. Ez a piaci erő és volumen tette lehetővé a terjesztési és hirdetési bevételek növekedését, a koordinált kiadói és szerkesztőségi működést, valamint a jól körülhatárolható baloldali politikai narratíva erősítését.

Mennyiben változott ez a folyamat az internetes médiumok elterjedésével?

A rövidtávú befektetési stratégia nem tette lehetővé, hogy a privatizáló vállalatok a hazai működésük során annyi tőkét halmozzanak fel, hogy a digitalizáció első hullámával sikeresen meghódítsák az online szegmenst. Ez és a költségek – első sorban munkabér – jelentős visszavágása az iparágat különösen veszélyeztetetté tette: egyszerűen nem csoportosult kellő szakértelem és forrás egy esetleges gazdasági vagy iparági válság leküzdésére.

a kiadók hirdetési bevétele csökkent, amiből a Google és Facebook hirdetési jelenléte miatt a mai napig nehezen tud kilábalni. A befektetők mentették a pénzüket, és felszámolták a hazai pozícióik jelentős részét, itt hagyva a sok sebből vérző iparágat.

A nyugatról érkező, nagy tőkével rendelkező cégek mennyiben akadályozták új magyar sajtóvállalkozások helyzetbe kerülését?

Külön kell választani az internet előtti és utáni időszakot. 1990-ben tőke nélkül lehetetlen volt egy nyomtatott lapot, rádiót indítani, televíziózásról pedig még nem is beszélhettünk, a kereskedelmi tévék csak jóval később, a ’90-es évek második felében jelentek meg először Magyarországon. Összességében egy bebetonozódott struktúrát vásároltak meg a tőkeerős nyugati befektetők. Az internet megjelenésével változott meg a helyzet, mivel olyan piaci viszonyok alakultak ki, ahol teljesen új szereplők, akár alacsonyabb tőkével is képesek lehetnek a piacon megragadni. A mai körülmények között egy-egy blog vagy a közösségi média világában lévő mikrotartalom is képes betörni a tartalompiacra és adott esetben jelentős szerepet is játszani.