Magyar Nemzet: A kispesti botrány következmények nélküli száz napja

2020. január 15. 09:29

A Magyar Nemzet szerint következmények nélkül maradt egyelőre az a botrány, amiben a kerületi polgármester mellett a helyi MSZP több politikusa is érintett lehet. Az ügyek kapcsán több hatóságnál is nyomozás folyik.

2020. január 15. 09:29

Száz napja robbant ki a kispesti ­MSZP-s politikusokat érintő korrupciógyanús ügy; ugyan a nyilvánosságra került kép- és hangfelvételek alapján jelenleg is zajlanak a nyomozások, de a főszereplők azóta is pozícióban vannak a kispesti önkormányzatban, komoly politikai következménye máig sincs a történteknek – foglalta össze a napilap a több mint három hónapja nyilvánosságra került botrányt, amelynek kapcsán a Hír TV hozott nyilvánosságra elsőként felvételeket,

Ezeken a felvételeken a napilap ismertetése szerint Lackner Csaba szocialista önkormányzati képviselő – alkalmanként vélhetően drogfogyasztás közben – részletesen beszél ismerőseinek a korrupciógyanús ügyekről, összefonódásokról különböző összejöveteleken. A botrány jórészt következmények nélkül maradt: Lacknert ugyan kizárták a szocialista pártból, de a választáson elnyert mandátumát nem adta vissza, a mai napig önkormányzati képviselő, míg Gajda Péter polgármesterként újrázhatott, és a szocialista párt és szövetségesei továbbra sem határolódtak el a kerületvezetőtől.

Lackner úgy távozott, hogy végül maradt

Az ügyben szintén érintett Somogyi Lászlóné kapcsán sem merült fel a Magyar Nemzet írása szerint, hogy távoznia kellene az MSZP-ből vagy az önkormányzattól. A politikai következmények elmaradása azért is visszatetsző a napilap véleménye szerint, mert Lackner a hangfelvételeken egyértelműen fogalmaz, amikor azt mondja: a kerületi MSZP-tagságból mindenki tudta, hogy az ügyben érintett kispesti vagyonkezelői vezető, Kránitz Krisztián rengeteg pénzt rakott zsebre – vagyis a különböző korrupciógyanús ügyek nyílt titoknak számítottak a kispesti szo­cialisták köreiben a napilap megfogalmazása szerint.

A Magyar Nemzet megjegyezte: időközben az élet is igazolta Lackner Csaba egyes „jóslatait”, így Kránitz Krisztián ismét a kispesti vagyonkezelő igazgatója lehetett, mégpedig dupla fizetésért, és Guzmics Zsombor, a kispesti Építéshatósági és Városfejlesztési Iroda irodavezetője is távozott az önkormányzattól, pont úgy, ahogy Lackner megjósolta a napilap szerint. Érdekesség a napilap szerint, hogy Guzmics a hangfelvételek alapján ötmillió forinttal tartozott az ex-MSZP-s önkormányzati képviselőnek, emiatt is tartott attól Gajda Péter, hogy az irodavezető körül sorakozó ügyek ráégnek, ezért Gajda megegyezett Lacknerral, hogy kiadják az irodavezető útját. Guzmics később távozott is, közös megegyezéssel és négyhavi juttatással – tette hozzá a Magyar Nemzet.

Feljelentést tettek liberális jogvédők is

Az elmúlt több mint három hónapban a hatóságok is elkezdték felgöngyölíteni az ügyeket, amelyben többek között feljelentést tett Tényi István és a Transparency International is – olvasható a napilapban. Mint írják, a feltételezett gazdasági bűncselekmények kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálódik. A Hír TV és a Magyar Nemzet által bemutatott kép- és hangfelvételeken számos jelenet árulkodik arról, hogy a kispesti önkormányzati képviselők rendszeresen kokaint és más drogot fogyasztottak, ezzel kapcsolatban szintén az NNI vizsgálódhat – derült ki a hatóság a Magyar Nemzetnek küldött hivatalos válaszából.

Információik szerint ezen felül legalább két olyan ügy van, amely a kispesti rendőrkapitányság hatáskörébe tartozik: egy kerületi tér és egy önkormányzati lakás felújításával kapcsolatban nyomoznak. Értesüléseik szerint mindemellett az ORFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya nyomozást indíthat egy jelenlegi vagy volt kispesti vezető hivatalnok ellen.

A Magyar Nemzet szerint a hanganyagokból „legalább” két olyan vállalkozót lehet azonosítani, akik fontos szerepet játszottak a korrupciógyanús cselekményekben. A két vállalkozó a cikk szerint két olyan, különálló körhöz tartozik az önkormányzaton belül, amelyek részben tudtak egymás üzelmeiről és együttműködtek.

Kránitz spanyolországi házáról is ír a napilap, ez az, amelyet elfelejtett feltüntetni vagyonnyilatkozatában a Magyar Nemzet szerint, és amelynek telekszomszédja az egyik érintett vállalkozó. A napilap szerint ezzel a nyaralóval kapcsolatban azóta is mélyen hallgatnak a szocialista és DK-s politikusok, érdemi választ magától a vagyonkezelő igazgatójától sem tudott kicsikarni senki. Az igazgató a bíróság előtt is hazudott a cikkben megfogalmazottak szerint, amikor is egy polgári peres eljárásban letagadta, hogy tulajdonosa lenne az ingatlannak, noha erről hivatalos dokumentumok tanúskodnak.

(Mandiner)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
argreened
2020. január 16. 01:08
M︆︆︆︆o︆︆︆︆︆o︆︆︆︆︆X︆︆︆︆︆i︆︆︆.︆︆︆n︆︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
nyugalom
2020. január 15. 21:22
a három alak nagyon jó barátok, egymást védik! összefonódás minden területen. ha az egyiket kivágják, kinyitja a száját!
kunfia2
2020. január 15. 19:10
Nde miért nem lépnek a hatóságok. Azt hallottam,hogy folyik a nyomozás. Eredménytelen lett? Arról ki tehet,Soros?
protoutmie
2020. január 15. 19:02
M︆︆︆︆o︆︆︆︆o︆︆︆X︆︆︆︆i︆︆︆︆.︆︆︆n︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!