Összellenzéki siker Orosházán

2020. január 13. 13:27

Nyolc százalékkal maradt le a Fidesz jelöltje egy városi választókerületben.

2020. január 13. 13:27

A Békés megyei városban szavazategyenlőség miatt kellett megismételni a választást a város 1-es számú választókerületben. Ennek során – az OVB adatai szerint, a nem jogerős végeredmény szerint – az ellenzéki összefogás (DK, Jobbik, Momentum, MMM) jelöltje, Raffai János a szavazatok 53,18 százalékát szerezte meg. A Fidesz Tóth Zoltánnét indította, ő 45,61 százalékkal lett a második, míg a harmadik a harmadik induló, a Munkáspárt jelöltje, Ujj György Imre lett, ő a szavazatok 1,21 százalékát kapta.

A nagyobbik kormánypárt nem kommentálta még az eredményt, de egy Facebook-posztban megköszönte Tóth Zoltánné munkásságát, azt, hogy kilenc évig volt a körzetben élők képviselője.

Az Alfahír a választás után megkérdezte Szabó Ervint, a Jobbik orosházai elnökét, városi képviselőjét. Ő úgy fogalmazott: hatalmas ellenszélben kellett kampányolniuk, a Fidesz nagyon komolyan vette a választást, elmondása szerint megyei elnöktől az országgyűlési képviselőig az utcát járták folyamatosan. Mint elmondta, nagyon alacsony volt a részvétel, de ez egy időközi választáson azért nem is olyan meglepő. Emlékeztetett: a Közösen Orosháza Városáért lokálpatrióta egyesület mögött ott vannak az ellenzéki pártok, így a Jobbik, a Momentum és a DK, illetve a Mindenki Magyarországért Mozgalom. Az MSZP egy korábbi döntés értelmében nem indított jelöltet, az októberi választással ellentétben.

(Mandiner)

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
felucca
2020. január 13. 20:48
Nem jól interpretáljátok! A fidesz hatalmasat győzött Orosházán, ha mindez a parlamenti választásokon történik, simán ötharmad lesz!
Kristály
2020. január 13. 18:04
6 x 9 % ha nem tudnák magukat összeadni mehetnének közmunkásnak de akkor legalább csinálnának valami így minden poziciót 6 x fejtenek le és viszik a pénzt 6 szorosan . Az orosháziak saját magukkal ba......tak ki kevesebb jut nekik .majd vissza nyal nekik a fagyi , megérdemlik.
Vakfolt
2020. január 13. 15:51
Még egy hely, ahol a moslékkoalíció megmutathatja, hogy mit tud, semmit.
tevevanegypupu
2020. január 13. 15:19
Ajvé..elvesztettük Orosházát..pedig milyen szép zsinagóga van ott..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!