Négymilliárd forintos kiesést is okozhat a BKV-nak a főváros döntése

2020. január 23. 11:45

A Fővárosi Közgyűlés által az elsők között meghozott határozat miatt érvénytelenítették a budapesti közlekedési vállalat közbeszerzési eljárását.

2020. január 23. 11:45

Havi 142 millió forintot, vagyis évente több mint 1,7 milliárd forintot ajánlott a Budapesti Közlekedési Zrt.-nek (BKV) a francia hátterű JCDecaux Hungary Zrt. a járműágazathoz, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek hasznosítási jogáért – írja a Világgazdaság. A lap emlékeztet, hogy a cég ajánlata érvényes volt, sőt kifejezetten magas pontszámot kapott a bírálat során, a BKV azonban egy Karácsony Gergely főpolgármester által benyújtott, a Fővárosi Közgyűlés által november 5-én elfogadott javaslatra hivatkozva a győztes kihirdetése helyett megtagadta a szerződéskötést.

A szóban forgó javaslat szerint a fővárosi cégeknek tilos az egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására vonatkozó megállapodásokat aláírni. Márpedig a BKV négy plusz opcionálisan további négy évre szervezte volna ki a reklámfelületek értékesítését. A lap számításai szerint ezzel évente több mint egymilliárd forint bevételkiesése keletkezett a vállalatnak, a négyéves időszakra vonatkoztatva tehát több mint négymilliárd forint.

A lap hozzáteszi, hogy a BKV kasszájában a jövő évi béremelésekre sincs pénz, ezért különösen érthetetlen, hogy a főváros miért hagyja veszni ezt a forrást. Pláne, hogy a BKV tulajdonát képező hirdetési felületek jelentős értéket képviselnek, hiszen 12,5 ezer négyzetméter reklámhelyről van szó, ehhez adódnak hozzá a mintegy 1500 autóbuszon, 200 trolin, 630 villamoson és 450 metrókocsin kialakított promóciós platformok.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karácsony Szilvi
2020. január 25. 08:08
Mindenért a ZORBÁN a felelős, mi gecikéim? A ZORBÁN nem önti nekik a manit, így aztán nem is tudják "szegények" az egészet maguk között szétosztani ill. a szétosztás után nem marad semmi.
kisgul
2020. január 24. 15:36
Nekem egyre szimpatikusabb ez a Karácsony!
h040183
2020. január 24. 09:39
Ez az karigeri, vágd szét az egészet, hisz klímavészhelyzet meg kivéreztetés van, nemde?
Kristály
2020. január 23. 16:59
Ilyen mikor valaki beűl és halvány lila fingja sincs semmihez, csak a pofája nagy és senki nem vonja felelöségre, ha ezt a csládjával csinálná 3 hónap múlva éhenhalnának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!