Már megint Gyöngyöspara: helyszíni riport a szegregációs vitáról

Írta: Joó István; fotók: Földházi Árpád

A kívül-belül gyönyörű, uniós pénzből frissen felújított gyöngyöspatai általános iskola folyosóján kizárólag roma gyerekek zsizsegnek. Néhány vidám, túlmozgásos nagyobb srác kéri a fotóst, készítsen róluk képeket. Rögtön olyan pózokba vágják magukat, mintha rapper sztárok volnának. Jön az igazgató, feladataira hivatkozva elutasítja az interjúkérést. Rövid fényképezés után újra kint találjuk magunkat.

Egy kismama babakocsival megáll egy pillanatra a kedvemért, és elmondja, a másik gyermeke ősszel megy majd iskolába, de semmiképp nem ide íratják be. „Lélekromboló az a beszéd, ami az ablakokon meg az udvarról kihallatszik.” Tehát ő is azon magyar szülők számát fogja szaporítani, akik Gyöngyösre vagy a szomszédos Szűcsibe hordják át csemetéjüket tanítási napokon. Gyöngyöspatán már csak a tanköteles korosztály szűkebbik fele járja az általános iskolát, ők 70-90 százalékban a cigányság soraiból valók. Így teljesedik ki az a szegregáció, amellyel a balliberális sajtó és civilek egy köre után a bíróság megbélyegezte az iskolát, főleg azokra az évekre visszamenően, amikor még mintegy 160-170 gyerek járt ide.

A lakosságon belüli arányok: Gyöngyöspatán ma 2500 ember él, közülük legfeljebb 400 roma. Kicsit korai volna feladni a „szűkebb pátriát” Csonka-Magyarország közepén, gondolom. Miközben persze

LOPÁSOK, LINCSELÉSEK

Az eddigi mélypont 2011 volt. Az innen jól szemügyre vehető Kecskekő nevű heggyel kapcsolatban azt olvastam akkori tudósításokban, hogy egyes cigánysori lakosok onnan hordtak el háztartozékokat, vágtak ki köldökmagasságban gyümölcsfákat, véget vetve a magyarok régi, idillikus zártkerti világának… A hegybíró házánál értékeiket őrizni próbáló magyarok kerültek életveszélybe 20-30 lincselő roma miatt. Akkoriban több ilyen csoportos támadás is félelmet, elkeseredést okozott szerte a kisvárosban. Egy tanárnőt ütlegelt, fojtogatott a napköziben egy cigány nagymama.

Az ilyen esetekből fakadó általános elkeseredésre telepedett rá 2011 tavaszán a Vona Gábor vezette Jobbik, a betiltott Magyar Gárda utódja, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, no meg a Véderő félkatonai szervezet, viszontfélelmet keltve a cigányságban. Méghozzá karöltve olyan szélsőséges jogvédőkkel, akik egy csillebérci hétvégére szóló „látványevakuálást” is szerveztek kétszázhetven roma asszony és gyerek számára, hogy megmutassák a nagyvilágnak, Magyarországon fenyegető, elnyomó rasszizmus van.

Most, 2020 elején köd- és füstfüggönyön át mutatkozik a Kecskekő, a gyöngyöspatai cigánysor ékes háttere. Néhány roma család udvarában égetnek. Alig várom, hogy találjak valakit, aki legalább szegről-végről érintett a szegregációs perek ügyében; a 2014–2015-ös per ítélete megállapította a múltbeli oktatási szegregációt a dél-hevesi városkában. Ráadásul az ezután indult pernek ősszel olyan ítélete emelkedett jogerőre,

a 2004 és 2012 között diszkrimináció feltételezésével súlyosbított, de 2012 és 2017 között is szegregációsnak mondott általános iskolai oktatás úgymond elszenvedőinek. A Kúria a minap elutasította a helyi önkormányzat kérését az ítélet végrehajtásának felfüggesztésére.

„MÁR KEZDTÜNK ELLENNI EGYMÁSSAL”

A polgármesterrel még az utazást megelőzően beszéltem telefonon, hogy a januári hideg ellenére minél többet terepen lehessek. De azért fülemben csengenek a szavai itt, a mélyszegénység völgyében is. Ezt mondta Hevér Lászlóné, aki a Fidesz színeiben októberben 77,6 százalékos szavazataránnyal nyert egy független jelölttel szemben, és immár második ciklusra szerezte meg a pataiak bizalmát: „2011 traumája óta most tudtam volna azt mondani, elvagyunk egymással… A sebek lassan, de gyógyulásnak indultak mind a többség, mind a kisebbség részéről. Már ha az akkor még csak folyamatban lévő szegregációs perek és egyes pesti civilek, jogászok köztük végzett agitációs munkájának hatásait nem tekintjük, a vádaskodások a lakosság körében alábbhagyni látszottak. A várost elhagyók száma megcsappant, sőt vissza is tértek máshova költözött egykori lakók, illetve letelepültek itt máshonnan érkező többségiek, vagyis a hírünk kezdett ismét javulni. Az évtized közepétől tapasztalható gazdasági fellendülés és nagy munkaerőigény a cigányság soraiban is munkára serkentett sokakat, akik addig nem tudtak vagy nem akartak dolgozni. Közülük jó néhányan elhelyezkedtek Gyöngyös újonnan nyílt vagy bővült üzemeiben, Gyöngyöshalász gumigyárában, Jászberényben, Jászárokszálláson vagy éppen Budapesten. Az utóbbi időben nem voltak olyan csoportos támadások, mint amilyenek 2011 előtt zajlottak, a közbiztonság összességében is javult.”

Valahogy én is teljes biztonságban érzem magam, ahogy ődöngök a cigánysoron, melynek neve: Hegyalja utca. A látvány nem túl vidám, az utca semmiben sem hasonlít az elegáns és forgalmas budai Hegyalja úthoz. A sártól feketéllő patai utca egyenetlenségeit jégszilánkos tócsák fedik csak el. Az itt nem ritka palóc kőoszloptornácos házacskák még romjaikban is elárulják, hogy ez a völgyi utcácska a falu egyik legrégibb településrésze.

A telkeket egykor elválasztó, drótháló nélkül dülöngélő betonoszlopok a nyolcvanas évekből maradtak itt, amikorra az itt élő idős palócok elfogytak, utódaik elköltöztek az új honfoglalók elől. Kert sehol, tagolatlan fű vagy sár a helyükön, gyümölcsfák helyett rozsdás fémlomok. Hétköznap délután egy órakor nemcsak iskolából hazatérő gyerekek, hanem fiatal férfiak is vannak itt sokan, tehát a teljes foglalkoztatástól itt még messze vagyunk…

Legalább öt olyan 18 évet nemsokára betöltő vagy már betöltött romával sikerül szóba elegyedni, aki a – képviseletükben az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) által indított – szegregációs perek nyertesének számít. Mind azt ismételgetik: „Szegregáltak, külön ültettek minket!” 

MEGKAPJUK-E A LÓVÉT?

Egy rácsos kapu mögött három testvér közül kettő érintett, ők megkérdezik tőlem: „Mi a véleménye az ügyről?” Kezdem kifejteni a valóságot a maga bonyolultságában, de leállítanak, mert csak azt akarják tudni, kézhez kapják-e azokat a milliókat vagy százezreket a fizetési határidőként megszabott január 17-én az önkormányzattól. A határidő a lapunk megjelenését követő nap, tehát biztosat nem mondhatok nekik. Inkább visszakérdezek: mire költenék a pénzt?

Hátramutatnak, a nyomorúságos lakhely felé, és házfelújításról, fürdőszoba-építésről és hasonlókról beszélnek. Kora délután van, talán még véget sem ért Pesten Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója, amelyen a miniszterelnök igazságtalannak nevezte a nem munkával szerzett nagy összegeket Gyöngyöspatán, és kétségbe vonta a szegregációt, amely inkább felzárkóztatás lehetett. Tehát a hír ismerete nélkül sem hiszik el a cigányok teljesen, hogy a pénzeső tényleg föléjük ér, holott a jogerős ítélet már szeptemberben kész volt, januárban csak annyi történt, hogy a Kúria elutasította Gyöngyöspata ama kérését, függesszék fel a jogerős ítélet végrehajtását.

Egy harminc év körüli férfi mellénk szegődik, azon búsong, hogy ő nem esik bele a szegregációs időszakba. Viszont karácsonyig dolgozott egy pesti építőipari vállalkozásnál, és nemsokára újrakezdődik a munka. Csak órabéres naponkénti melóról van szó, kijárt nyolc általános nélkül nem veszik fel segédmunkási állásba. A lábát engedi csak lefotózni, de utána kér tőlünk egy-egy ezrest. Már visszafelé haladunk a cigánysoron, amikor egy idősebb asszony odarikkant egy vakolatlan falú ház előteréből: „A Népszavátúl vannak?” Mondom helyesbítőleg a lapom nevét, mire ő: „Tehát jobbikosok!”

Vajon egyszerű tudatlanság, vagy az erre sűrűn járó jogvédők, civilek táplálják a legszegényebb patai cigányokban, hogy ma is van itt Vona Gábor- és Jobbik-veszély? Mentegetőzésemtől megenyhülve nagy nyomorról és éhezésről számol be az asszony. Egyedül nevel két unokát – később elejti, már húszévesek, és fémmel kereskednek –, akikről az egyik lánya lemondott. A vele egy házban élő másik lányának a 17 éves gyermeke a fiúkhoz hasonlóan a pernyertesekhez tartozik. Nagyon számítanak a pénzre, abból települnének ki Kanadába. „Vannak kint rokonok, akkor mentek ki, mikor a gárda bejött, ők munkát is szereznének, de a repülőjegy nem ingyen van, és addig is élni kell valamiből.” Ő is pénzt szeretne, de mi már kifogytunk belőle a cigánysoron.

Fölfelé, a falu jelenlegi központja felé Csemer Gézához térek be, aki ősztől a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke. Azt mondja, én vagyok az első a sajtóból, aki keresi az új feszültséggel kapcsolatban. Elharapott mondataiból leszűröm, egyetért az ítélettel mind a szegregáció megállapítása, mind a kártérítés tekintetében, és azzal is, hogy a pénzt ezek az egykori iskolások, illetve családjuk kapja. Szerinte most már mindenkinek előre kell tekinteni,

Feleségével együtt üzeni, hozzák vissza a magyar szülők ebbe az iskolába a gyereküket, „mert a patai iskola nem csak a romáké”.

TANODA NEM, CSAK ISKOLA SZEGREGÁL

Kilenc éve, azaz a hírhedett 2011-es esztendő óta a szülői munkaközösség elnöke – a nem cigány – Mészáros Tamás a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskolában. Az szmk-elnök rasszizmussal aligha vádolható: két gyermeke itt végzett, és harmadik gyermekét is a Nekcseibe járatja, ő most hetedikes. A kislány jól érzi magát a fele részben roma osztályában. Apja nem fontolgatja az iskolaváltást.

Mészáros Tamás bő egy évtizedes öngerjesztő folyamatnak látja a magyar gyermekek kivételét a patai suliból. Ez szerinte azért is sajnálatos, mert az általános iskolai korosztályokban még ma is magasabb arányt képviselnek a magyarok, mégis egyre inkább nélkülük zajlik a helyi közoktatás. A mind gyakoribb elvitelek miatt

„Ezek a szülők féltik a gyermekeiket, attól tartanak, hogy a halmozottan hátrányos tanulótársak szóhasználata, kulturális szintje az övéket is lerontja – magyarázza higgadt szavakkal az szmk elnöke. – És sajnos a tettlegességre vagy a tanszerek, tízóraik eltűnésére sem úgy hivatkoznak az aggódó szülők, mint ami még sohasem történt meg itt…”

Akkor most rossz iskola a Nekcsei? Mészáros Tamás nagyobb gyermekei anélkül álltak helyt később a gimnáziumban, hogy bármilyen tárgyból korrepetálni kellett volna őket. „Tehát a bajok ellenére nem igaz, hogy a patai iskola szakmailag bármivel is rosszabb volna, mint a többi” – veti fel. Kissé kajánul megkérdezem, nem azért van-e jó szakmai véleménnyel a helyi iskoláról, mert nem a „szegregáltakhoz” tartoznak a gyermekek.

E ponton derül ki, Mészáros Tamás – mint olyan szülő, aki tanúja volt az elmúlt két évtized oktatásának –

 „Sosem voltak elzárva, kirekesztve a cigány tanulók a gyöngyöspatai iskolában! Nem etnikai alapon volt haladó és felzárkóztató osztály: tudás és felkészültség alapján állították össze a már akkor is vegyes összetételű csoportokat. Voltak kisebb számban magyarok a felzárkóztató osztályokban és romák a haladókban.” Közbevetem, úgy tudni a sajtóból, még az uszodát sem használhatták a cigányok gyermekei, mire azt feleli: „Annyi igaz csak ebből, hogy aki nem vitt úszófelszerelést, törülközőt, papucsot, az nem úszhatott. Mégsem úszhat egy gyerek alsógatyában!”

Mindezért a szülői munkaközösség elnöke úgy értékeli, nem jogos az ítéletben követelt kártérítés. Ha viszont már megsemmisíthetetlen az ítélet, akkor egyetért Gyöngyöspata önkormányzatának kérelmével, miszerint ne a gyerekeknek adják az irdatlan pénzt: „Pártolom a pótlólagos oktatás ötletét, mellyel behozhatnák a hátrányukat ezek a fiatalok, azzal a megszorítással, hogy kössék teljesítményelváráshoz.” A per kimenetelébe Mészáros Tamás szerint belejátszott, hogy sikerült az érintett, legtöbb esetben kétségtelenül szegény roma családokban

ezzel magukhoz édesgették őket az idegen civilek. Közben évek óta próbálkoztak némelyek a régi, a kétezres évek közepétől ott működő iskolaigazgató „levadászásával”. Ismert, hogy éppen az őszi önkormányzati választás előtt két héttel sikerült, amikor egy, az iskolában nem ritka feszült pillanatban az igazgató erősebben megszorított – az Abcúg és az Index szerint „falhoz vágott” – egy fegyelmezetlenkedő roma gyereket. Az szmk-elnök szerint kétes, mi történt valójában.

Más, nevük elhallgatását kérő szülőkhöz és tanárokhoz hasonlóan ő is állítja, némely cigány gyerekek sorozatosan provokálták a tanárokat az utóbbi években, minősíthetetlen szavakkal szidalmazva őket az engedetlenségen túl. Mészáros Tamás azzal búcsúzik, különösnek tartja, hogy a szülői munkaközösség elnökeként sem a szegregációs perben nem kérték fel tanúnak, sem az iskolaigazgató eltávolítása előtt nem kérték ki a véleményét.

Az igazgatóval szemben tanúskodó felnőtt egyébként a gyerek édesanyja volt, aki konyhásként dolgozik az iskolában. Az igazgató leváltására petíció született, melynek nyomán az állami fenntartót képviselő Hatvani Tankerületi Központ egy iskolai bántalmazásos vizsgálat nyomán elengedte a másfél évtizede ott dolgozó intézményvezető kezét.

összegyűjtésükben oroszlánrésze volt Léderer Tamásnak, aki nem helyi pedagógusként, hanem a budapesti Foncsorozó Egyesület kötelékében 2015-ben magántanodát nyitott roma gyerekeknek (lásd: szegregáció?), és rendszeresen kijár hozzájuk. A magyar lakosok körében Nagy Laura, egy pedagógus végzettségű, gyesen lévő hölgy segített az aláírások beszerzésében.

Egy HVG-s videófelvételen közösen szerepelnek, Léderer ott ezt nyilatkozta: „Aznap a NapSukár tanodában nem tudtunk tanítani, a gyerekek annyira szét voltak esve, arról kellett beszéljünk, mi hogy volt, mindenki leírta az érzéseit, majd megkérdeztük, ha egyvalamit kívánhatna, hogy megoldódjon a helyzet, mi lenne az. Harmincöt gyerekből harmincöt azt írta, hogy menjen el az igazgató és a helyettese.” Kívánságuk teljesült, az iskolában nyomban új igazgatót neveztek ki. Ennél is különlegesebb, hogy Nagy Laura óraadó pedagógus lett, Léderer Tamás – aki a Soros György alapítványai által támogatott Migration Aid szervezet egyik fő aktivistája is – pedig tanácsadói szerepkörbe került az állami iskolában.

JÓLELKŰ PESTI CIVILEK

Okkal merül fel a kérdés, hogy volt-e szerepe Léderer Tamásnak a szegregációs perek roma tanúinak, illetve felpereseinek a toborzásában. Ő ezt némely városbelinek tagadta. Mi viszont úgy értesültünk helyiektől, hogy Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója után eligazítást tartott az érintett cigányoknak, hogy ne vegyék biztosra a kártérítést, amíg nem kapják meg. Vannak olyan híresztelések, hogy némelyek már uzsorahitelt vettek fel a nekik jogerősen megítélt kártérítési pénzre.

Végül visszaadom a szót Hevér Lászlóné polgármesternek: „A miniszterelnök véleményével egyezően az általam irányított településen azt tapasztalom, hogy a szegregációs per következményei sértik a lakosság nagy többségének igazságérzetét. A ránk kirótt kártérítési összeg – nyolcvanmillió forint – kifizetése megbénítaná városunkat. Annál is inkább, mert ez az éves adóbevételünk kétszeresét kitevő összeg nem áll egy az egyben a rendelkezésünkre. Az inkasszós végrehajtás érvényesítésével fontos folyamatban lévő pályázati és saját fejlesztéseket kellene befagyasztanunk, például a művelődési ház felújítását, és előállhatna olyan helyzet is, hogy nem tudjuk idejében kifizetni a béreket hivatali és intézményi dolgozóknak.”