FAZ: A Fidesz további felfüggesztését javasolhatják a Néppárt bölcsei

2020. január 22. 11:32

Amíg Wolfgang Schüssel a Néppártban tartaná a Fideszt, Van Rompuy kitenné a magyar kormánypártot – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Lehet, hogy végeredményként a tartósan felfüggesztett tagságot kínálnák a Fidesznek.

2020. január 22. 11:32

A Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) viszonyának újabb fejezeteiről írt a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német lap arról ír: a Néppárt három bölcse hétfőn járt Donald Tusknál, a pártszövetség új elnökénél, hogy a Fidesz tagságáról beszéljenek.

Az FAZ úgy tudja, a három veterán néppárti politikus megosztott a tagság megítélésében. Míg Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár a Néppártban tartaná a magyar kormánypártot, addig a belga Herman van Rompuy kitenné a Fideszt, a német Hans-Gert Pöttering pedig köztes álláspontot képvisel. A lap szerint ez is azt mutatja, mennyire megosztott az EPP a Fidesz megítélésében. Bonyolítja a helyzetet, hogy a CDU/CSU EP-frakciójának vezetője, Daniel Caspary – aki egyébként múlt héten megszavazta Magyarország elítélését az EP-ben – legutóbb arról nyilatkozott, hogy „a két félnek együtt kell folytatnia az útját”, később ezt azzal pontosítva, hogy a Fidesz tagságát továbbra is fel kell függeszteni.

A német lap arról is írt: értesüléseik szerint Orbán Viktor nem volt túl együttműködő a három bölccsel, akik például a CEU ügyében előrehaladást akartak, de ez nem változtatott Orbán Soros-ellenes álláspontján. Csak a közigazgatási bíróságok megvalósításáról tett le a magyar kormány engedményként. 

A FAZ cikkének frissítésében arról írnak: a három bölcs arra hajlik, hogy Orbán maradjon a pártcsaládban, de amíg nem mutat nyilvánosan változtatási hajlandóságot, addig a Fidesz felfüggesztve maradna.

Összesen 449 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. január 25. 05:58
"..Máskülönben, nagyon idegenkedek a dogmáktól, mert az a fanatikus emberek sajátja." EZ ÓRIÁSI(!!!) TÉVEDÉS, ÉS A DOLOG LÉNYEGÉNEK FÉLREISMERÉSE. KÖVETKEZÉSKÉPPEN: BIZTOS VAGYOK-LEHETEK ABBAN: AZ EMBEREK 99%-A A "DOGMÁ"-T NEM ANNAK ISMERI--ILL. ISMERI FÖL--MINT AMI "AZ" VALÓJÁBAN. EBBEN--SAJNOS--TE SEM VAGY KIVÉTEL, KEDVES "DUZUR". LÉNYEG: A DOGMA "NEM AZ" AMINEK GONDOLOD ILL. VÉLELMEZED. TOTÁLIS FOGALOMTÉVESZTÉSBEN ÉLTEK--VALÓSZINŰLEG TELJESEN JÓINDULATÚAN.
syphax
2020. január 24. 14:10
P.s.: A Római Pápa FŐSÉGÉVEL(!)--ANNAK HOGYANJÁVAL ÉS MIKÉNTJÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ ISMERETEKET-- a katolikus szemináriumokban egyíébiránt NEM A DOGMATIKÁBAN TANITJÁK, HANEM AZ APOLOGETIKA (HITVÉDELEM) VAGY FUNDAMENTÁLIS TEOLÓGIA C. TANTÁRGYBAN.
duzur
2020. január 24. 10:07
Nem is értem mire jó ez az egész találgatás, hisz csak februárban fog megjelenni a határozat. Azt se gondolom, hogy Orbánnak nincs meg a stratégiája minden eshetöségre.
syphax
2020. január 23. 17:54
És talán nem fölösleges elolvasni itt egy cikkrészletet, melyet a KIVÁLÓ SZENTESI ZÖLDI LÁSZLÓ IRT. IMÉ: "..Nem érdektelen nekifutni a témának így, karácsony után. Már csak azért is, mert a jelek szerint sokaknak gondot okoz annak belátása, hogyan fér meg egymással jobboldaliság és kereszténység. Mint tapasztaltam, a posztkomcsi-liberális oldalon mára afféle axióma(?!), hogy a jobboldali ember mindig álkeresztény. Valami szemforgató rohadék(???!!!), aki másoknak sűrű imádkozást és a Szentírás tanulmányozását írja elő, miközben ő maga teljesen másképp él. Farizeus senkiháziak a jobboldaliak, és sokkolni is kell őket a fenti ellentétpárral – nagyjából ez ömlik ránk, és a tájékozatlanabbja tényleg el is hiszi, hogy Fidesz: egyenlő kereszténység, persze valami torz, gusztustalan változatban." HÁÁTIGEN. ILYESMI RÓLUNK KERESZTÉNYEKRÖL A MAGYARORSZÁGON MANTRÁZOTT-SÚLYKOLT BALLIB Ú.N. "VÉLEMÉNYE". Az ő soraikban élő IGAZ ÉS TISZTA SZERETET és GYŰLÖLETMENTESSÉG SODRATÁBAN.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!