Hétfőn folytatódott volna a Szegedi Törvényszéken Czeglédy Csaba büntetőpere, de a tárgyalást bíró hiányában márciusra napolták – tudta meg a PestiSrácok. A portál emlékeztet, hogy a bírói tanács összetétele korábban kétszer is változott, mert vagy Czeglédynek nem feleltek meg a kijelölt bírók, vagy azok maguk jelentettek elfogultságot. A Szegedi Törvényszék bíráinak jelentős része pedig alapból nem tárgyalhatják az ügyet, ugyanis a megelőző szakaszokban, a letartóztatásokról szóló döntésekben részt vettek.
Az egyik kiesett bíró helyére érkezett végül az a Nóvé Ágnes, aki tagja volt annak a bírói tanácsnak, amely a Szeviép-ügyben hozott felmentő ítéletet, amelyről korábban mi is írtunk. A sors fintora, hogy két nappal azelőtt, hogy a PestiSrácok a Szeviép-ügyet tárgyaló bíró összeférhetetlenségéről írt volna, Nóvé is elfogultságot jelentett be, ami azt jelenti, hogy jelenleg nincs meg a három fős bírói tanács, aki Czeglédy Csaba bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás ügyében indult büntetőperét tárgyalná. Ráadásul a Szegedi Törvényszék már Nóvé Ágnes tanácsba kerülését is azzal magyarázta, hogy nincs más, akire kiszignálhatná az ügyet.