„Le a kommunizmussal! Le Ceaușescuval!” – 30 éves a romániai forradalom

„Válságosra fordult a helyzet. Mi lesz?
Valaminek történnie kell! Mit tegyek?"
(Tőkés László)

***

1989 decemberében kezdődtek Temesváron azok a események, amelyek megdöntötték Európa egyik utolsó kommunista diktatúráját. A román forradalom a rendszerváltások legvéresebbike is volt egyúttal.

Előzmények: “hideg, éhség, félelem”

Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor szigorú megszorításokat vezetett be Romániában, amelynek következtében a nyolcvanas évek végére visszafizette az ország teljes államadósságát.

A cél megvalósítása drasztikus élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, az ország az éhínség közelébe, a gazdaság pedig az összeomlás szélére került. A lakások fűtetlenek, a boltok üresek voltak, és a legalapvetőbb termékekhez is csak feketén lehetett hozzájutni. Az erőszakos iparosítás, a háborús időket idéző jegyrendszer, a végtelen sorban állások, a jéghideg osztálytermek és a világítás állandó lekapcsolása, erősen próbára tették a lakosságot.

Az elnyomás és a növekvő nyomor miatt egyre nőtt az elégedetlenség, a nyolcvanas évek végére pedig Románia már a szocialista táborban is elszigetelődött. 1987 novemberében felkelés tört ki Brassóban, ahol románok és magyarok kétnyelvű transzparensekkel tiltakoztak az elviselhetetlen életkörülmények és a hatóságok rendszeres zaklatásai ellen. A megmozdulást a katonaság leverte.

Ezzel párhuzamosan Ceauşescu elindította a falurombolás programját. A „településrendezési- és szisztematizálási program” keretei között az ország 13.000 falva közül hét-nyolcezer megsemmisítését tervezték, amelyek helyett több mint ötszáz agráripari centrumot hoztak volna létre, abból a célból, hogy a városi lakosság ne a vidéktől jusson élelmiszerhez, hanem teljes mértékben a kommunista államtól függjön. A legfőbb cél azonban a más etnikumú lakossággal rendelkező területek felszámolása volt, hiszen a terv különösen hátrányosan érintette Románia nemzetiségeit, köztük kiemelkedően az erdélyi magyarságot. A magyarlakta falvak többsége nem érte el az életképesnek nyilvánított két-háromezer főnyi alsó határt.

A román kommunista szervezetek megpróbálták felkorbácsolni a magyarellenes és nacionalista érzelmeket a román népben. Igyekeztek elhitetni a románokkal, hogy a nyugati államok önkényesen avatkoznak be Románia belügyeibe, Magyarország pedig azért, hogy Erdélyt visszaszerezhesse. 1988 közepére a romániai politikai elnyomás következtében

A falurombolások szimbóluma, a bözödújfalui templom

1988 tavaszán a Romániából érkező menekültek száma 13.000 fő körül mozgott, míg a hivatalosan be nem jelentettekkel együtt a létszámukat 20.000 főre becsülték. A menekültek többsége erdélyi magyar volt, de bőven akadt köztük román nemzetiségű is.

A menekültek megsegítésében az egyik legfőbb szerepet az 1986-ban alakult Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság játszotta. Egy állambiztonsági jelentés (lásd: ÁBTL 2.7.1 – III/III-57/1988; ÁBTL 2.7.1. NOIJ, BRFK 63/1988.) szerint a külföldi segélyszervezetek legtöbbje is a Bajcsy-Zsilinszky Társaságon keresztül juttatta Magyarországra az adományait.

A temesvári események 

1989 tavaszán Tőkés László temesvári református lelkészt a nagyváradi püspök felfüggesztette állásából, amiért Aradon felemelte a szavát a falurombolások ellen, decemberben pedig bírósági végzés alapján el kellett hagynia a parókiát. 

A Magyar Televízió december 11-én sugárzott Panoráma című műsorában a lelkész beszámolt az ellene folyó hatósági intézkedésekről, és a nemzetközi közvélemény támogatását kérte. Az interjú már korábban, 1989 nyarán elkészült, ám csak decemberben kerül a nyilvánosság elé. Az azonban, hogy az ügy bekerült a köztudatba, egyfajta nemzetközi védelmet jelentett.

A forradalom szikrája végül 1989. december 16-án Temesváron pattant ki, ahol több száz ember élőláncot formálva próbálta megakadályozni a romániai magyarság sérelmei és a falurombolás miatt szavát felemelő Tőkés László elhurcolását. Románok és magyarok felváltva virrasztottak a Mária téren lévő templom és papi lak előtt. Élőlánccal vették körül az épületet, ám ahogy duzzadt a tömeg, az élőláncból tüntetés kerekedett. 

A végrehajtás résztvevői felszólították a tiltakozókat, hogy hagyják el a teret, de a tömeg nem tágított. Amikor Petre Moţ polgármester a helyszínre érkezett  – a rengeteg embert látva – először megpróbálta hazaküldeni a románokat.

„Román testvérek, kérem, menjenek haza! Miért vesztegetik itt az idejüket? Ha a magyarok itt akarnak állni, az ő dolguk. Ez az ő templomuk. Bármiként is legyen, ők sovének! De ti, románok, menjetek haza!”

„Nu plecam, nu plecam! Nem megyünk, nem megyünk!” – kiabálta vissza a tömeg.

A polgármester néhány emberrel bement egészen a lépcsőházig, hogy beszéljen Tőkéssel. A lelkész elmondta, hogy beverték az ablakait, az állapotos, beteg feleségéhez nem engednek be orvost ,és ki akarják lakoltatni. Később Moţ megígérte, hogy minden rendben lesz, minden megoldódik, az ablakokat beüvegezik, lesz tűzifa, a feleségnek orvos, és azt is felvetette, hogy esetleg felülbírálják majd a lelkész kilakoltatását, ám ezt nem volt hajlandó írásban megerősíteni.

Szolidaritástüntetésből kommunistaellenes megmozdulás

Négy tüntető: Borbély Zoltán, Kovács Tibor, Ion Monoran és Daniel Zaganescu egy villamos áramszedőjének a lehúzásával leállította a villamosforgalmat, és kommunistaellenes, Ceauşescu-ellenes jelszavakat kezdett skandálni. A szolidaritástüntetés rövid idő alatt kommunistaellenes megmozdulássá alakult. Tőkés László attól tartott, hogy a Securitate áll a tüntetés átalakításának hátterében, hogy okot adjon az erőszak alkalmazására, ezért többször is arra kérte a tömeget, hogy ne tüntessenek a templom előtt. A rendszerellenes tüntetők a Román Kommunista Párt székháza felé vették az irányt, a templom előtt csak Tőkés László hívei maradtak.

„Este elköszöntem a tömegtől, fáradtak vagyunk, nyugodjanak meg, nem lesz kilakoltatás, velünk az Isten. (…) Nagyon féltünk az éjszakától: mi lesz, ha elmennek a rendesek és maradnak a provokátorok, kétes alakok.”

A tüntetők végigvonultak a város főbb utcáin, majd amikor a megyei pártszékházhoz érkeztek, behatoltak az épületbe. Kidobáltak a párt iratait, szórólapjait és szimbólumait, majd megpróbálták felgyújtani a székházat. A rendfenntartó erők könnygázzal és vízágyúval válaszoltak, több tüntetőt elfogtak, és megvertek, sokakat letartóztattak. Az 1987-es brassói események után levont következtetések alapján a belügyi és katonai vezetés úgy döntött, hogy erőszakos intézkedésekkel tesz rendet Temesváron. A kivezényelt rendőrök, katonák, karhatalmisták

„Temesváron minden csapat éles lőszert kap. Fel kell őket szólítani és aki nem veti alá magát, azt rendkívüli állapotnak kell tekinteni és alkalmazni kell a törvényt. Temesváron a székházat is megtámadták, nem reagáltak rá, a másik orcájukat is odafordították, mintha Jézus Krisztus lennének… Bárkinek meg kell kapnia a választ, aki megtámad egy katonát, egy tisztet, behatol egy pártszékházba, vagy betöri egy bolt kirakatát. Mindenféle magyarázat nélkül. A humanizmus nem jelent kapitulálást, vagy lepaktálást az ellenséggel. A humanizmus a nép, az ország integritása és a kommunizmus védelmét jelenti. Minden katonai egység riadókészültségben van és háborús felszerelést kap. Senki sem távozik éleslőszer nélkül. Minden egység a felszereléshez tartozó könnyű-fegyverzettel, harci fegyverzettel vonul ki” – hangzott Ceauşescu utasítása.

Az égen helikopterek köröztek, a kivonuló harckocsikra a tüntetők Molotov-koktélokat dobtak, a Szabadság tértől az Operáig, mindenütt hatalmas lövöldözés volt. Éjfélre csendesedett el némiképp a város, az utcákon halottak hevertek. 

Másnap hajnalban a Securitate és a rendőrség egységei betörtek a parókiára. Tőkés László negyedmagával az épület belső udvaráról egy előre odakészített létrán felmászott az emeletre, ahol egy nyitva hagyott ablakon bejutott a sekrestyébe, onnan pedig a templomterembe. A Securitate és a rendőrség egységei fejszével betörték a templom ajtaját, és őrizetbe vették az ott imádkozó csoportot. Végül Tőkés Lászlót és feleségét Szilágymenyőre szállították, ahol kényszerlakhelyet alakítottak ki számukra.

A következő napokban a megmozdulások számos más városra átterjedtek, a román határt lezárták, a beutazásokat szüneteltették. Az erőszak ezekben a napokban érte el a csúcsát. 1989. december 17-e és 25-e között legalább 1104 civil és katona halt meg a forradalomhoz kapcsolható események miatt. A Securitate tisztjei kegyetlen megtorlásba kezdtek. Felkeresték a kórházakat, ahol agyonlőtték a sebesülteket, a holttestek némelyikét Bukarestbe szállították és elhamvasztották, hamvaikat pedig a csatornákba szórták, hogy nyomuk se maradjon.

A megtorlás híre futótűzként terjedt

Ceauşescu hazatérve Iránból, december 21-re százezres nagygyűlést hívott össze Bukarest belvárosába, hogy meggyőzze a tömegeket a „fejlett román szocialista társadalom eredményeiről”, és béremelést ígérjen. Az összegyűlt hallgatóságnak bizonyítani kellett volna hűségét, és elítélni az „idegen titkosszolgálatok által feltüzelt temesvári elemeket”, azonban a beszédet füttyszó és robbantások hangja zavarta meg. A tévéadás megszakadt, majd a tanácstalan elnök-pártfőtitkár berekesztette a gyűlést. A tömeg ellepte a Bukarest utcáit, antikommunista és Ceauşescu-ellenes jelszavakat kiabált, Temesvárt és a szabadságot éltette.

Ezzel párhuzamosan december 21-én reggel, a bukaresti vezetőség több ezer, botokkal felfegyverzett Zsil-völgyi bányászt indított vonatokon Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, és meg kell fékezni őket. A Temesvárra érkező bányászok, amikor megtudták az igazságot, azonnal a felkelők mellé álltak.

Fordulat

A fordulópont másnap, december 22-én következett be, miután Vasile Milea honvédelmi miniszter öngyilkosságot követett el (vannak olyan feltételezések miszerint Ceauşescu parancsára meggyilkolták), a hadsereg pedig a felkelők oldalára állt át, és velük együtt harcolt a Securitate-egységek ellen. A tüntetők által elfoglalt televízióban bejelentették a népi felkelés győzelmét, a hatalmat pedig a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa vette át. Ion Iliescu bejelentette, hogy megszűnnek a párt és a kormány régi struktúrái, és

A frissen felszabadult Román Televízióban azonban már szinte az első percektől kezdve megkezdődött Temesvár és Tőkés László szerepének az elhallgatása, majd a lelkész személyi imázsának lerombolása.

Ceauşescut és feleségét Targoviste közelében elfogták, miután az őket menekítő helikopter pilótája, szembeszegült a diktátorral. A pilóta, Vasile Malutan, három évvel később azt mesélte egy francia tévéadásban, hogy Ceauşescu még az utolsó percben is azt kérdezgette tőle: „hűséges-e az ügyhöz”. 

December 25-én este érkezett a bejelentés: a felállított rendkívüli katonai bíróság Nicolae és Elena Ceauşescut bűnösnek találta népirtásban, az államhatalom aláásásában, a közvagyon rombolásában és a népgazdaság lezüllesztésében. Mindezekért halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte őket. Az ítéletet néhány órával később végrehajtották.

A perről és a kivégzésről készült felvételeket másnap mutatták be.

Tőkés Lászlót éltető felirat Temesváron

---------

* Forrás: Magyar Hírlap 1989 decemberi lapszáma, Udvardy Frigyes-kronológia: Románia 1989-1996, Múlt-kor történelmi magazin, MTI-kronológia, Laszlo Tokes: With God, for the People (David Porter), Rendszerváltó Archívum 3. évf. 2. szám, A forradalom szikrája (szamizdat kézirat)

** Képek forrása: Ádám Rebeka Nóra és Ritkán látható történelem blog