Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

A párt szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy nem az orbáni alaptörvényt tekintik mércének.
„Minden törekvésemmel azon leszek, hogy helyreállítsuk a Köztársaságot, és új demokratikus Alkotmányt adjunk a Hazának!” – ezzel a szöveggel egészítette ki a parlamenti esküjét Sebián-Petrovszki László, aki László Imre újbudai polgármestert váltja az országgyűlésben.
Az esküt hétfőn tette le a politikus, elmondta a hivatalos szöveget, ezután fűzte hozzá saját gondolatait.
„Mi, európai magyarok nem az orbáni alaptörvényt tekintjük mércének, hanem a hazát, a köztársaságot és a demokratikus alapértékeket, amelyek egy zsarnoki rendszerrel ellentétben örök értéket képviselnek” – nyilatkozta az esettel kapcsolatban a DK szóvivője.