Kedden szavazások szerepelnek a napirend elején. A képviselők elfogadhatják a tavalyi költségvetés zárszámadását, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2018-as beszámolóját, valamint az új szakképzési törvényt. A határozathozatalok után tizenöt javaslat általános vitáját bonyolítják le. Több nemzetközi szerződés mellett terítékre kerülnek a társasági és osztalékadóról szóló, valamint egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításai. Szerdán újabb kilenc javaslatról tárgyal a Ház. Ekkor kezdődik vita az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvényváltoztatásokról, valamint a házszabály módosításáról.
Csütörtökön kerül napirendre a kormány fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítését célzó módosító javaslata, valamint a köznevelési törvény módosítása is. Pénteken három pénzügyi tárgyú indítványról lesz szó, köztük a Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósításáról.
A parlament következő ülése november 25-én, hétfőn ér véget, amikor is a kormány tagjainak tehetnek fel kérdéseket és azonnali kérdéseket a képviselők.