Tordai: Nem volt kielégítő egyeztetés a Normafa ügyében

2019. november 13. 15:44

Bár 2015-ben még népszavazás is volt az ügyben, a Párbeszéd képviselője szerint senki nem bólintott rá a fakivágásokra.

2019. november 13. 15:44

Tüntetést szervez a Párbeszéd a Normafára tervezett parkoló ellen – erről is beszélt Tordai Bence az ATV Start című műsorában. Bár Tordai szerint semmilyen egyeztetés nem történt az ügyben, de Szöllősi Györgyi műsorvezető felhívta rá a képviselő figyelmét, hogy egyrészt Karácsony és Pokorni is egyeztetett az ügyben, másrészt az önkormányzat állítása szerint „csaknem két éven át folyamatosan egyeztettek a természetvédő szervezetekkel és több tucat civilszervezettel”, illetve 2015-ben még népszavazás is volt az ügyben, ahol 80% támogatta a Normafa rendbetételét.

Tordai hozzátette, hogy szerinte folyamatosan változó tervekről egyeztettek és a civilek soha nem bólintottak rá arra, hogy „kivágjanak több száz négyzetméter fát és 220 magaskőrist”. A képviselő a Normafánál hétvégente kialakuló áldatlan parkolási állapotokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „a Normafa most is túlhasznált, hogy ha jót akarunk tenni a Normafának, akkor ne újabb funkciókat telepítsünk és még nagyobb parkolókat telepítsünk köré, hanem nyissunk meg más helyeket, rozsdazónákba építsünk parkokat”. 

A Párbeszéd képviselője elmondta azt is, hogy nincs tudomása a Pokorni-Karácsony egyeztetések pontos tartalmáról, illetve műsorvezetői kérdésre elismerte, hogy bár tudta, hogy erről az ügyről fog beszélni a műsorban, mégse tájékozódott előtte Karácsony Gergelytől a Normafán tervezett fakivágások ügyében létrejött egyeztetések állásáról.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EMM195
2020. január 14. 14:31
Nem elégültél ki majom? Videózz kicsit és fújkálj egy sípot.
banyek
2020. január 14. 13:53
Ez már a sokadik alkalom, hogy Tordai nem tájékozódik, mielőtt kinyitja a száját. Hogy lehet ilyen ostoba és felkészületlen valaki főiskolai tanári és képviselői jogosítvánnyal?
Peter8811
2019. november 21. 14:55
Maki, ma ki a szerkeverő nálatok?
teljesenertelmetlen
2019. november 19. 06:54
Te szerencsétlen barom! Azért mennek az emberek a Normafára, mert elérhető közelségben természetes erdőt találnak. A hozzád hasonló pesti proliknak lehet, hogy jó a rozsdatemető helyén létesített néhány kaszvány fa, de kíváncsi lennék, hogy egy budai polgár mikor megy át Kőbányára sétálni? :)))))))))))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!