Ez a buli más, mint a többi – szórakozás keresztényként a 21. században

Szombat este a bulié, országszerte tízezrek kelnek hosszabb-rövidebb utakra, hogy a megfelelő zenére a megfelelő társaságban feledjék egy kicsit a hétköznapok néha nyomasztó valóságát. Ebből a szempontból nem volt különleges az a buli, ahová meghívást kapott a Mandiner is. Abból a szempontból azonban igen, hogy ez egy keresztény parti volt:

Hideg szél fújt a Duna partján, a budai rakparton, amikor is egyre több ember jelent meg a TRIP állóhajó előtt: ha más nem is, ez mindenképpen azt jelentette, hogy jó helyen járok, mégpedig a shoeshine.hu és a 777 keresztény blog közös buliján. A viszonylag udvarias biztonságiakon túljutva beléptem a hajóba, ahol kellemes atmoszféra fogadott, egy szórakozóhelyhez mérten természetesen. Egy italpult, egy (még) üres tánctér, egy viszonylag teli beszélgető tér,

A beszélgetőtér nem sokat változott, hiszen szinte egész éjszaka tele volt, azonban szerencsére a tánctér is tele lett órákkal később, éppen úgy, ahogy Bazsik Ádám és Major Péter, a shoeshine mögött álló két szervező ezt nekem megígérte (velük készült interjúnkat később olvashatják.) Megígérték az is, hogy egyébként itt az emberek viselkedni szoktak – ahogy fogalmaztak, „megmaradnak embernek” – ez az ígéretük is teljesült, de erről majd később.

Addig arról legyen szó, hogy óráról-órára nőtt a tömeg, ennek ellenére minden kulturáltan zajlott – a beengedéstől kezdve egészen az italpultig

Mindenki türelemmel várt a sorára, nem hangoskodtak (annyira), nem zavarták egymást jelenlétükkel az emberek.

Persze, ha valaki azt hiszi, hogy keresztény buli, és mindjárt mindenféle ájtatosságra, szelídségre, jámborságra gondol, akkor neki is csalódnia kellett, ugyanis ezek sem voltak jelen. Ami jelen volt, az a felszabadult szórakozás, 18-tól egészen 35-ig (vagy még azon túl is).

Ennek jó alapot szolgáltatott a felvonultatott zene, ugyanis aki az elmúlt húsz év alatt hallgatott rádiót, vagy érdeklődött az elektronikus zene iránt, az minden bizonnyal nem csalódott: a három dj, San, Huszár és Paulmetric, ha nem is B. Tóth László stílusában, de a késő kilencvenes évek klasszikus slágereire ugyanúgy feldobta az embereket a mennybe, mint a jelenkor legnagyobb dallamaira.

Tökéletesnek azonban nem írnám le a zenei kínálatot: volt ugyanis, amit hiányoltam, méghozzá a magyar számokat, amik a Kozmixon és a Carpe Diemen, valamint a megtechnósított népdalokon kívül húsz év alatt bekúsztak a fülekbe.

Egészen hajnali 3-ig szinte telt ház volt, és még záráskor se akartak nagyon hazamenni sokan – a hagyományos zárózene, a TV Maci jól ismert dallamaira még kb. ötvenen maradtak a szórakozóhelyen a személyzeten és a szervezőkön kívül. Ugyan most nem láttam imádkozó vendégeket –

de sokan sajnálták, hogy már vége lett a mulatságnak. Persze, így is akadtak olyanok, akik szerint az utolsó órák zenéi a vendégek elriasztásáról szóltak, de lehet, hogy nem mindenki szereti a drum and basst hajnalban.

Ennek ellenére én is boldogan és elégedetten távozhattam: balhé, emberkedés, netán olyan jelenetek, amelyek nem voltak méltók egy keresztény bulihoz, nem voltak. Ami volt helyette:

Na meg Mandiner: a nyomtatott változatot rendhagyó módon népszerűsítették, és ha sokan még csak most is találkoztak is vele először, remélhetőleg nem utoljára tették – az első jelekből úgy tűnt számomra, hogy fogják még a kezükbe venni.

Zárógondolat: Ádám és Péter jóslata bevált, remélhetőleg nem csak erre az estére. Hiszen a budapesti, sőt a magyarországi éjszakában elférne még több ilyen buli. Ahhoz mindenképp, hogy a szombat esték ne a féktelenségről és az agresszióról szóljanak, a szórakozás rovására. Egyszóval még több keresztény bulit a magyar éjszakákba!