Megduplázták az alpolgármesterek számát Újbudán

2019. november 03. 19:45

Újbudán megduplázták a bizottságok számát is, mely szintén plusz pénzt jelent az önkormányzati képviselőknek. Több lesz a tanácsnok, valamint felduzzasztották az alpolgármesteri stábokat is.

2019. november 03. 19:45

Újbudán a DK-s polgármester László Imre előterjesztése nyomán a törvény alapján adható legmagasabb bért szavazták meg az alpolgármestereknek, ráadásul a korábbi kettő helyett az új ciklusban négy helyettese lesz a kerület első emberének. A DK-s Bakai-Nagy Zita; a párbeszédes Barabás Richárd, a szocialista Hintsch György 928 100 forintot (költségtérítés: 139 200 forint), a momentumos Orosz Anna pedig 979 100 forintot (költségtérítés: 146 900 forint) vihet haza – ez derül ki a László Imre DK-s polgármester által benyújtott, a képviselő-testület által pedig csütörtökön elfogadott előterjesztésekből.

Újbudán megduplázták a bizottságok számát is, mely szintén plusz pénzt jelent az önkormányzati képviselőknek. Több lesz a tanácsnok is, valamint felduzzasztották az alpolgármesteri stábokat. Egy bizottsági elnök, aki tanácsnok is egyszerre, a 120 ezer forintos képviselői tiszteletdíj helyett 426 ezer forintot vihet haza.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2019. november 04. 13:55
Nagy az ellenzéki összefosás, etetni kell a sok éhes Krinyót...
BossN
2019. november 04. 10:15
Korruptak és nem is leplezik. Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.
Berecskereki
2019. november 04. 07:21
Más Támadásba lendültek a soros cselédek? „Az agrártámogatásokról szóló írás ezúttal magyar nyelven is megjelent, amelyet az itthoni baloldali sajtó azonnal szemlézett is. A cikk egyik szerzője Novák Benjámin, aki egyben a 444.hu egyik külsős munkatársa. Néhány nappal ezelőtt már történt hasonló, akkor is a New York Times-ban jelent meg egy írása, amelyet a hazai baloldali sajtó azonnal átvett, mint amerikai véleményt – hangzott el az M1 Híradójában.” https://hirado.hu/kulfold/cikk/2019/11/03/ujabb-magyarorszagot-tamado-cikket-kozolt-a-new-york-times
profi
2019. november 04. 05:42
Azért megérne egy tudományos alaposságú vizsgálatot, hogy mi tetszhet azon, jelen esetben négy embernek is, ha egy korábban kevesebb létszámmal is elvégezhető feladatra megduplázzák a fizetett alkalmazottakat? És még mondja valaki, hogy nem a komcsik, a cocik, maga a kádári mentalitás tért vissza az önkormányzatokba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!