Budapesten egymásnak adják a kilincset a globalizációkritikus gondolkodók, és az látszik, hogy – a bevándorlással kapcsolatos viták mellett – a nemzeti önrendelkezés ügyében is jóval hazánk nemzetközi súlyát meghaladó erővel tudunk megszólalni.
Mindennek pedig sajátos magyar oka van. A szuverenitásküzdelem ugyanis hazánkban egyrészt évszázados múltra tekint vissza, másrészt az elmúlt harminc évet is meghatározta. Lánczi Tamás a Kommentár folyóiratban (2019. évi 3. szám) ezt úgy fogalmazta meg, hogy »a rendszerváltoztatók azok, akik a magyar nemzet szuverenitásának maradéktalan helyreállítását tűzték ki célul, rendszerváltoztatásról pedig onnantól kezdve beszélhetünk, hogy ez a gondolat artikulált formában megjelent«, utalva Orbán Viktor 1989. június 16-i beszédére.
Magyarországon a rendszerváltoztató, illetve a nemzetek feletti hatalomgyakorlást akaró erők konfliktusa 2010-ig inkább az utóbbiak javára látszott eldőlni. 2010-től ugyanakkor a kétharmados felhatalmazású, majd kétszer megerősített kormánytöbbség sikerrel helyezte kormányzása középpontjába a nemzeti mozgástér bővítését. Ez nemcsak a jogi értelemben vett szuverenitásunk megvédését jelentette, hanem a rendszerváltoztatás időszakában meggyengült gyakorlati, materiális, mindennapi döntésképesség jelentős megerősítését is. Nem véletlen, hogy több választáson is egy-egy ilyen szuverenitáskérdés volt a meghatározó téma, 2014-ben a rezsiköltségek csökkentése, 2018-ban és az idei európai parlamenti választásokon pedig a bevándorlás ügye.
Hazánk ezzel precedenst teremtett, bebizonyítottuk, hogy a magyarok ma már elég erősek ahhoz, hogy maguk döntsenek a sorsukról és ne csak elszenvedjék mások döntéseit. A következő időszakban pedig választ adhatnak arra a kérdésre is, hogy ehelyett azt akarják-e inkább, hogy az Amerikai Egyesült Államok kongresszusában, a NATO-ban vagy egy tervezett európai szuperállam szürke irodaházaiban legyen a fő hatalom.
Márpedig, ahogy arra Deák Ferenc is figyelmeztetett: »mert a mit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét vissza hozhatják, de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindég nehéz s mindég kétséges«.”