Fidesz: A képmutató ellenzéki pártok egyetlen többlettámogatást és béremelést sem szavaztak meg

2019. november 19. 18:16

Az ellenzék a politikai akciót készít elő és azokhoz fűtik a baloldali szakszervezeteket – fogalmaztak a közleményben.

2019. november 19. 18:16

A Fidesz képmutatónak tartja az ellenzéki pártok viselkedését a szociális ágazatban dolgozókkal, mivel korábban egyetlen többlettámogatást és béremelést sem szavaztak meg – közölte a kormánypárt.

A képmutató ellenzéki pártok – miközben most az önkormányzatokban saját maguknak sorra emelik a fizetéseiket – a parlamentben egyetlen többlettámogatást, béremelést és a munkavállalókat segítő adócsökkentést sem szavaztak meg az elmúlt években" – fogalmaz a Fidesz közleménye.

Felidézték: a szociális dolgozók bére 2010 óta átlagosan 84 százalékkal emelkedett, 2020-ban 413 milliárd forinttal többet fordítanak a szociális szolgáltatásokra, mint amennyit a baloldal fordított erre 2010-ben.

Az ellenzéket most sem a szociális dolgozók, a pedagógusok vagy más közszolgálati dolgozók sorsa érdekli, csak a hatalom és a pénz, politikai akciókat készítenek elő, azokhoz fűtik a baloldali szakszervezeteket – írták közleményükben.

A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd politikusai előzőleg közösen álltak ki a szociális ágazatban dolgozók béremelése és sztrájkjoguk gyakorlásának biztosítása mellett, miután a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók (MKKSZ), valamint a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) vezetőivel tárgyaltak.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ondiabind
2019. november 21. 03:39
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
2785
2019. november 19. 20:56
Ha, ma egymilliót adnának például, holnapra az is kevés lenne! Ez törvényszerűség! Mindig 10% körül van a többlet igény, mert az életnívót ehhez mérten emeli mindenki, még egyszer mindenki! És a tegnapi egymillió+ a holnapi (10%) az az egymillió százezer, a holnaputáni 10% igénnyel már egymillió kettőszáz tízezer lesz, és így tovább! Na, erre játszanak a tisztelt szakszervezetek csak, hogy ez hová vezet azt jó isten tudja?
PPK
2019. november 19. 20:50
A fityesz hazudik. Az ellenzék pláne hazudik. Mindenki hazudik (Dr. House)
áfonya
2019. november 19. 19:48
Ez kellett: Jászberényben már jönnek is az összefogás megszorításai???? Tekintsünk el a liberálissá vedlett Budai beszédétől, ami picit zavaros, hogy finoman fogalmazzunk. Jászberény polgármestere, a közös összefogás jelöltje mondotta: “Az összes gondolkozások tekintetében”, jelentsen ez bármit is, minden általuk átvett városban ez van. Nem vették át hiánnyal, de mivel külső forrást bevonni képtelenek, és lobby erejük sincs, ezért megszorításokkal akarnak többlethez jutni, különben megáll minden fejlesztés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!