Ezreket haragított magára Merz: utcára vonultak németek, nem kérnek a sorkatonaságból

A német védelmi miniszter kifejezetten pozitívan értékelte a diákok tüntetését, mondván ez is azt jelzi, a tanulók érdeklődnek a sorkatonaság után.

Az Alkotmánybíróság kedden dönt az alkotmányjogi panasz ügyében.
Sárga rózsával tüntettek a Kossuth téren az EZT NEM! – Sárga rózsával az igazságért tüntetés résztvevői hétfő este a Kossuth téren. A tüntetők a lúgos orvosként ismertté vált elítélt alkotmányjogi panasza ellen tiltakoztak. A férfit életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt 11 év fegyházban letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kúria, mert az ítélet szerint megcsonkította és maradandó károsodást okozott volt barátnőjének. Az Alkotmánybíróság (Ab) november 5-én dönt arról, hogy helyt ad-e az alkotmányjogi panasznak. Az Ab jelenleg a Parlament egyik irodahelyiségében ülésezik a Donáti utcai épület felújítása miatt, ezért vonultak a képviselők a Kossuth térre.
(MTI)
