A zsidóságban erős volt az asszimilációs hajlam, szemben például a szlovákokkal vagy a románokkal, de a hagyományos magyar elitek távolságtartása gyakran érvényesült – hangzott el a Milton Friedman Egyetem konferenciáján.
A Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének újabb pódiumbeszélgetésére kivételes módon egy héttel az előző, munkaszolgálatról szóló rendezvényt követően, a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely Wallenberg-termében került sor.
A beszélgetés témája a zsidóság megjelenése és szerepe a dualista Magyarország politikai, gazdasági és társadalmi elitjében volt. A társalgást Pók Attila kandidátus, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének és a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének tudományos tanácsadója moderálta, beszélgetőtársai Frank Tibor akadémikus, professzor emeritus és Széchényi Ágnes, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa voltak.
A beszélgetés előtt Gecsényi Lajos, a Magyar Zsidó Történeti Intézet igazgatója elmondta, hogy a holokauszt egy tragikus állomása a magyar zsidó történetnek, ám
Kovács Tamás, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely igazgatója hasonlóan kijelentette, hogy a tragikus témák mellett a magyar zsidó történelemnek naposabb oldaláról is szólni kell.
Pók Attila bevezetőjében kiemelte, hogy ő is egyetért a felfogással, miszerint hajlamosak vagyunk – érthető okokból – mindent a holokauszt perspektívájából értelmezni. Első kérdésére, miszerint milyen szerepet is játszott a zsidóság a dualizmus idején, Frank Tibor kijelentette, hogy a zsidóság nem csak a dualizmus idején játszott fontos szerepet Magyarországon. Mint fogalmazott, létezett egy erősen nemzeti érzelmű zsidó réteg már a kiegyezés előtt is, de főleg a kiegyezés után. Mint a történész kiemelte, a szomszédos országokban – például a cári Oroszországban – nagyon erős antiszemitizmus volt, ami az Osztrák-Magyar Monarchia és az Egyesült Államok felé indította a pogromok elől menekvő tömegeket. Véleménye szerint ez a nagymértékű beáramlás magyarázza az antiszemiták érzelmeik, akik másképp álltak hozzá a zsidósághoz, mint a toleráns Ferenc József császár vagy Tisza Kálmán miniszterelnök.
Széchényi Ágnes kiemelte, hogy az 1780-as években a lakosságnak csupán körülbelül 30%-a volt magyar, ám ekkor a nacionalizmusnak a céljai még a nemzeti intézmények megteremtése volt. Ilyen értelemben a zsidóság emancipálása a magyarság helyzetének megerősítését is szolgálta,
az elfogadásért cserébe. Ezzel együtt a nemzetiségieket egyre inkább kiszorították – tette hozzá a kutató.
Frank hozzátette, hogy eközben mindig is volt „valami fanyalgás” az asszimilált zsidósággal szemben, volt ugyanis egy hivatalos, elfogadó magatartás, és volt az, amiről egy zsidó mágnás úgy beszélt, miszerint: ő meghív mindenkit magához, de őt sosem hívják vissza. Ez a történész szerint egy finom jelzés volt, amit meg kell hallani.
A zsidóságban eközben erős volt az asszimilációs hajlam, szemben például a szlovákokkal vagy a románokkal. Példaként idézte báró Hazai Samu hadügyminisztert, aki tábornoki rangban lett a magyar kormány minisztere, és akinek névválasztása is mutatja, milyen mélyen vágyott arra, hogy elfogadják. Széchényi ezzel kapcsolatban idézte a szerinte vicces példát, miszerint a Borsszem Jankó élclap karaktere, Spitzig Itzig a fiát már Spitzig Árpádnak nevezte a millennium idején.
A bárósodott rétegről szólva Frank elmondta, hogy
A történész Molnár Ferenc egy kevéssé ismert művét, Az éhes várost idézte arra, hogy ezeket a családokat sokszor felkapaszkodottnak látták. Frank szerint viszont a családokat nem az érdekelte, hogy szeressék őket, hanem hogy az elit részei lehessenek. Ez az a réteg volt, amely a Fiumei úti zsidó temetőben elképesztő méretű sírboltok alá temetkezett. Ezek a családok továbbá ügyeltek rá, hogy gyermekeik jó neveltetést kapjanak, és szorgalmazták a vegyesházasságokat, noha Széchényi hozzátette, hogy a belső házasodás is gyakori volt.
Frank a nemesi zsidó családokkal kapcsolatban A napfény íze című filmet is kritizálta, mivel szerint a bárói réteg leszármazottjaiból nem lett kommunista verőlegény, ők inkább külföldre távoztak a holokauszt után. Széchényi ezeken kívül megemlítette: fontos látni, hogy görög, norvég vagy svájci eredetű gazdag családok is voltak, nem kizárólag zsidók asszimilálódtak.
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Gerő András halála után jelent meg egyik fő műve, a magyarországi holokauszt lexikonja. Recenziónk!
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
Miért mentett zsidókat a nyilas külügyminiszter és hogyan gondolta meg magát az első zsidótörvény előadója? Erről is szól Ujváry Gábor történész új könyve.
Orbán Viktor kiegyensúlyozottnak tűnik a többpólusú világban.
Dr. Nagy Klaudia Vivien szakterülete a kardiológia, ezen belül az elektrofiziológia.
„Érkezik a második hercegnőm” – írta közösségi oldalán a szegedi kedvenc.
