Soha ilyen biztos és soha ilyen biztonságos még nem volt Magyarország gázellátása, mint a következő télre, ráadásul most az MVM és a magyar állam pénzt is tud ezzel keresni, tekintettel arra, hogy a Gazprom 950 millió köbméternyi gázt nálunk bértárol a további déli, illetve nyugati irányú gázszállításokhoz – tette hozzá Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter a Roszatom vezérigazgatójával is tárgyalt Moszkvában. Ezzel kapcsolatban a miniszter azt mondta az MTI-nek: Jó hír, hogy a paksi atomerőmű-bővítés műszaki tervét el tudtuk fogadni.
„Ez egy fontos mérföldkő a felkészülés során. Most már meghaladta a háromszázat a megkapott engedélyek száma, amelyek között olyan fontos engedély is van, mint a környezetvédelmi engedély” – jelentette ki.